|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 89 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-89 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szabó Péter 2005. november 10.Erdély történelmének háborús időszakát öleli fel Illésfalvi Péter, Szabó Péter és Számvéber Norbert magyarországi hadtörténészek Erdély a Hadak Útján, 1940–1944 /Puedlo Kiadó, Debrecen/ című, nemrég napvilágot látott kötete. Évtizedeken át mondhatni tabu téma volt nemcsak tudományos munkát írni e témakörben, de a visszaemlékezés is tilos volt. „Úgy véljük – írják a szerzők a bevezetőben –, hogy Erdély történelme az elmúlt másfél évtizedben – ha szabad így fogalmazni – felértékelődött”. A könyv tudományos igénnyel, jelentős mennyiségű magyar és német levéltári forrás felhasználásával készült. A könyv számos adatot és eddig még nem publikált fényképet közölt. /Ferencz Imre: Erdély a Hadak Útján. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 10./2005. november 25.Illésfalvi Péter hadtörténész és főmuzeológus neve nem ismeretlen a Székely Hírmondó olvasói előtt, hiszen a hetilap 2004-ben sorozatban közölte a kézdivásárhelyi 24-es határvadász-zászlóalj történetéről szóló kutatásainak eredményeit. A HM Hadtörténeti Intézet Múzeumának munkatársa, valamint két kollégája – Szabó Péter hadtörténész és Számvéber Norbert levéltárvezető – az Erdély a hadak útján 1940-1944 című közös kötetüket bemutatták Sepsiszentgyörgyön. Illésfalvi Péter elmondta, hogy az elmúlt 10-15 esztendő alatt Erdély mindenféle szempontból felértékelődött. Sok kiadvány látott napvilágot, ami Erdéllyel foglalkozik. Egyvalami azonban mégiscsak hiányzott, az 1940-44 közti időszak bemutatása, hadtörténészi szemmel. A kötet három fő részben dolgozta fel ezt az időszakot. Az 1940-es erdélyi bevonulást, a magyar királyi honvédség berendezkedését a visszakapott területen, végül bemutatták az 1944 augusztusa végétől október 25-ig zajló harcokat. Mindezt tárgyilagosan, a források átolvasásával. A háromszéki emberek segítsége nélkül el sem készülhetett volna ez a könyv, hiszen a levéltári forrásokon túlmenően lényeges szerepet kapott az „oral history”, a visszaemlékezések, az egykoron vezetett naplók, noteszek. Az emlékezők között van dr. Szőcs Dániel, Gotz József sepsiszentgyörgyi hadapród vagy a kézdivásárhelyi dr. Laczkó László zászlós, aki mindvégig a csapattestével maradt, s hősi halált halt Tokaj mellett. Nem minden kutatási eredmény került bele a könyvbe. Szükségesnek tartják a könyv tudományos igénnyel megírt változatát is. Ugyanakkor Illésfalvi szeretné feldolgozni a székelyföldi határvadász-zászlóaljak történetét. A kötetben megtalálható Mező Ferenc tartalékos zászlósnak a kászonjakabfalvi harcokban tanúsított hősi helytállásáról szóló beszámoló is. A géppuskás-szakasz parancsnoka, miután tűzgépei harcképtelenné váltak, maga feküdt a még egyetlen üzemképes géppuska mögé. Már több sebből vérzett, de még mindig sikeresen verte vissza az újra és újra rohamozó szovjet gyalogságot. Közelharcban esett el, de sebesült, halott bajtársait esküjéhez ragaszkodva nem hagyta el. Holtteste az ellenség kezére került, éjszaka tiszti legénye „kilopta” onna, s szekéren Kézdivásárhelyre szállította, ahol a Laczkó-kriptában eltemették. Dimény Árpád: Hiánypótló könyv Erdélyről. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), nov. 25./2006. január 24.“Életet szeretnénk vinni a piaristák kis templomába” – nyitotta meg Szabó Péter, a Gerhardinum igazgatója, Temesváron a Román Nemzeti Opera hangversenyét. Első ízben csendült fel hivatásos művészeti intézmény hangversenye a Székely László tervei alapján készült épületegyüttes templomában. Ez volt hajdan a Piarista Főgimnázium temploma, majd a szerzetesrend betiltása, az épület államosítása után, a kommunista diktatúra idején is szerény körülmények között ugyan, de lelki háza maradt a belvárosi katolikus híveknek. Néhány hónapja a Gerhardinum Római Katolikus Líceum igazgatója vette át a templom tevékenységének irányítását. Így ismét egyesült a templom az iskolával. /(Sz. I.): Életet a piaristák templomába. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 24./2006. március 16.Szavalóversennyel egybekötött ünnepséget rendezett Temesváron a Gerhardinum Római Katolikus Líceum március 15-én a piaristák templomában. Az egybegyűlteket, Szabó Péter a Gerhardinum Líceum és a piaristák templomának igazgatója köszöntötte. A versmondók teljesítményét Szabó Péter igazgató, Higyed Imre színművész és Dénes Ildikó tanítónő bírálták el. /(Sz. I.): “Hazám, hazám, Te mindenem…” = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./2006. augusztus 1.Országos szinten elosztották a címzetes tanári állásokat. A 8977 jelentkezőnek több mint fele, 4829 álláshoz jutott. Marosvásárhelyen hány magyar nyelven tanító pedagógus kapott állást? Összesen négy. Egy logopédus a 7-es iskolában és három pszichopedagógus a 2-es számú speciális iskolában. Vizsgát kellett tenniük a tanárjelölteknek. 59-en érték el a 7-est – a 183 vizsgázó közül. Talán a magyar nyelv oktatásával van gond a magyar nyelvű tanintézményekben? Maros megyében 18 magyar nyelv és irodalom tanári állást hirdettek meg, és az első körben egyet sem töltöttek be. Ebből kettő líceumi állás Marosvásárhelyen. /W. Szabó Péter: Hány magyartanár tud magyarul? = Népújság (Marosvásárhely), aug. 1./2006. szeptember 7.A magyar hadsereg doni katasztrófájáról szól a rövidebb, moziváltozatában Pergőtűz, hosszabb, 25 részes tévéfilmváltozatában Krónika címmel bemutatott dokumentumfilm. Sára Sándor rendező munkatársa Csoóri Sándor volt, aki a doni katasztrófáról, és a magyarság második világháborús részvételéről írta Magyar apokalipszis című esszéjét. A lap részleteket közölt a film forgatókönyvéből. A film 1979 és 1982 között készült, 120 egykori szemtanúval – tisztekkel, honvédekkel, katonaorvosokkal, munkaszolgálatosokkal – beszélt a Donnál szinte teljesen megsemmisülő második magyar hadsereg kálváriájáról. A kommunista rendszerben a mozifilm-terjedelmű változatot ugyan bemutatták, de a tévésorozatot teljes egészében csak a rendszerváltozás után. Ez nem gátolta a rendezőt abban, hogy folytassa munkáját, sorra készültek el dokumentumfilmjei: a Fújja a szél, fújja az orosz, amerikai és francia hadifogságba esett magyar katonák történetéről, a Magyarok a Gulágon, s részben a Csonka Bereg az elhurcoltakról, míg a Sír az út előttem a bukonvinai székelyek kálváriájáról szól. A Pergőtűz forgatókönyvének első, nyolcvanezer példányban megjelenő könyvváltozatát a Kádár-rendszerben, a nyolcvanas években még bezúzták, az indoklás szerint azért, mert elfogadhatatlan volt egy magyar tizedes és egy orosz tanítónő szerelmének bemutatása. (Itt került ,,képbe” az egyik adatszolgáltató, Gellért Sándor, aki maga is írt az élményeiről egy döbbenetes verseskönyvet A magyarok háborúja címmel.) Egy rövidebb változat csak 1988-ban jelenhetett meg, most a veszprémi Új Horizont adta ki egy vaskos könyvben a dokumentumokat Hol vannak a katonák? címmel. (De ezek is csak a 25 részes filmsorozat részletei.) A kötet közli Szabó Péter és Stark Tamás történészek tanulmányait is. /Bogdán László: Magyar apokalipszis. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 7./2006. december 5.Temesváron Roos Márton megyés püspök az egyházmegye két papját, Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébánost és Szabó Péter, a Gerhardinum Katolikus Líceum igazgatóját kanonokká nevezte ki. Ezzel a tizenkét tagú temesvári káptalanban csupán egyetlen szék maradt betöltetlen. Az újonnan kinevezett kanonokok ünnepélyes beiktatására december 3-án volt. /Sipos Enikő: Kanonokbeiktatás a székesegyházban. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./2006. december 9.Idén lenne hetvenesztendős Szabó Csaba zeneszerző, zenetudós, népzenekutató /1936 – 2003/, a Marosvásárhely melletti Ákosfalva szülötte, aki a kolozsvári G. Dima Zeneakadémián szerezte meg zeneszerzői diplomáját. Pályáját 1957-ben a marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes karmestereként és zeneszerzőjeként kezdte, majd 1963-1987 között a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola adjunktusa, itt zeneelméletet, zenetörténetet és beszédtechnikát tanított. Tagja volt a Romániai Zeneszerzők és Zenetudósok Szövetségének. 1987 után áttelepült Magyarországra, ahol 1988-tól haláláig, 2003-ig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola tanára volt. A kommunista időszakban alantas szakmai támadássorozat indult ellene, a mellette való kiállást meggátolták. A nyilvánosság előtt ezután kerülte a találkozást. Nem magát féltette. A magyar zenei művelődés szolgálatára szegődött, egy egységes nemzettudat hitével volt európai rangú zeneszerző, zenetudós és tanár. A zenetanítás módszertani kérdései éppúgy foglalkoztatták, mint a magyar népzene ügye, kutatása, tanítása vagy a zenei prozódia kérdései. Az erdélyi kórusmozgalom alakulása legbensőbb szívügye volt. 1999-ben nyerte el a Magyar Művészeti Akadémia Aranydíját az Erdélyi magyar harmóniás énekek a XVIII. századból című tudományos munkájáért. Sokrétű zeneszerzői munkásságából ad ízelítőt december 12-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában a Szabó Csaba emlékére elhangzó hangszeres- és kórusest, melyen fellép a zeneszerző fia, Szabó Péter és Lénárt Ágota zongoraművésznő is. /Csíky Csaba: Szabó Csaba-emlékhangverseny. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./2007. június 7.Hármas könyvbemutatót tartottak a Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia karán. Sipos Gábor az Idővel paloták... (Magyar udvari kultúra a 16–17. században) című könyvet mutatta be. – Az elit az egész társadalomnak mintát szolgáltatott. Ez a társadalmi réteg határozta meg az államok politikáját, irányultságát, kapcsolatait, lehetőségeit – magyarázta Sipos Gábor. Kovács András a Koronás fejedelem című Bocskai István és korát bemutató kötetről beszélt, mely három szerző műve. Szabó Péter Kovács András nemrég megjelent Emlékezetes épületek, épületek emlékezete című tanulmánykötetét elemezte. Gerevich Tibor már megírt egy, az építészeti stílusokat összefoglaló kötetet, amelyet inkább a templomok stílusjegyeire épített fel. Erre az összeállításra a tipizálás volt jellemző. Bíró József az erdélyi kastélyokról írt könyvet. Ezekhez a kötetekhez kapcsolható Kovács András könyve. A három bemutatott könyv mellett Horn Ildikó frissen megjelent Könnyező krokodil című kötetét is megismerhették a jelenlévők. /Dézsi Ildikó: Magyar udvari kultúra, koronás fejedelem, építészeti stílusok. Hármas könyvbemutató a Történelem és Filozófia Karon. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./2007. június 9.Mintegy kétszázan hallgatták az előadásokat a gyergyószentmiklósi történészkonferencián. Az előadók között olyan történészek is akadtak, akik nem is olyan régen még Garda Dezső diákjai voltak. Csergő Tibor András a Tarisznyás Márton Múzeumról és a gyergyói értékmegőrzésről értekezett, Magyari Levente pedig Gyergyószentmiklós 1899. évi közéletét mutatta be a korabeli sajtó segítségével. Az 1657-es hadjáratról, illetve a Bethlen család virágkoráról és alkonyáról Szabó Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára értekezett, B. Szabó János, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa pedig II. Rákóczi Ferenc 1707. évi marosvásárhelyi beiktatását tárta a hallgatóság elé. Pál Antal Sándor ny. marosvásárhelyi levéltáros az 1956-os magyarországi forradalom gyergyói hatásait adatolta. /Értékes, tanulságos előadások. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 9./2007. június 14.Értékes, érdekes előadások hangzottak el Gyergyószentmiklós történeti évfordulói tiszteletére tartott Nemzetközi Történész Konferencián június 7-én és 8-án. A korábban évente, majd kétévente dr. Garda Dezső országgyűlési képviselő által szervezett ünnepi rendezvényen az első napon háromszázan, második napon közel kétszázan hallgatták az előadásokat. A Nemzetközi Történész Konferencia a vásárjog 400 éves évfordulójának, illetve a városjog 100 éves évfordulójának megszerzése szellemében tajlott. Csukovits Enikő a budapesti Akadémiai Történeti Intézet történésze a magyar városfejlődés általános jellemzőit mutatta be, Tringli István a piac és a vásár működési mechanizmusát érzékeltette a középkori Magyarországon. Horn Ildikó, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezetője előadása Rákóczi Zsigmondról szólt, aki rövid fejedelemsége idején vásárjogot adott Gyergyószentmiklósnak. Garda Dezső, a város történésze bemutatta Gyergyószentmiklós jogi, közigazgatási, katonai és igazságszolgáltatási feladatkörének az alakulását. Szabó Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára által, illetve B. Szabó János, a Zrinyi Miklós Honvédelmi Egyetem tanára II. Rákóczi Ferencről beszélt. Csergő Tibor, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója a múzeum rövid történetét ismertette, Magyari Levente Gyergyó közéletéből 1899-ben címen értekezett. Pál Antal Sándor ny. levéltáros Az 1956-os évi magyarországi forradalom és szabadságharc hatása és következményei Gyergyóban című munkája erőt ad azoknak, akik félnek, még mindig nem beszélnek a történtekről. A rendezvény végén a gyergyószárhegyi Ferencz Hedvig néni mondott köszönetet dr. Garda Dezsőnek a konferenciáért, a székelységért folytatott küzdelméért, és erőt kívánt a további harchoz. Garda Dezső az újságíró kérdésére elmondta, hogy 1977-től kezdődően szervezett tudományos ülésszakokat kolozsvári egyetemi előadótanárok részvételével, melyek 1990-től kezdődően a magyarországi történészek előadásaival Nemzetközi Történész Konferenciákká váltak. A mostani alkalommal Demény Lajos és Egyed Ákos betegsége miatt nem tudott eljönni Gyergyószentmiklósra, R. Várkonyi Ágnes akadémikus asszony a szervezés időpontjában nagyon beteg volt. /Kedves-Tamás Gyopár: Ünnepi történész-konferencia. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), jún. 14. – 24. sz. /2007. október 2.Együttműködési szerződést írtak alá október 1-jén a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) földrajz karának Gyergyószentmiklósra kihelyezett idegenforgalmi tagozata, a székesfehérvári Kodolányi János Egyetem, valamint a kairói Sinai Turizmus- és Szállodavezetési Egyetem képviselői. A tanévnyitón a kihelyezett idegenforgalmi tagozat tíz éves jubileumát ünnepelték. Andrei Marga, a BBTE Akadémiai Tanácsának elnöke, egykori tanügyminiszter úttörőnek nevezte azt az 1997-es kezdeményezést, melynek révén létrejött Gyergyószentmiklóson a BBTE földrajz karának kihelyezett tagozata. Mint mondta, abban az időben csupán Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön és Besztercén gondolt arra a város vezetése, hogy az otthon maradó fiataloknak is biztosítsák a továbbtanulási lehetőséget. Azóta a BBTE-nek Erdély területén 18 kihelyezett tagozata működik, a gyergyószentmiklósi egyetem pedig több mint 1000 diáknak adott oklevelet. A 30 magyar és 15 román nyelven tanuló diákkal induló tagozatnak ma már több mint 300 hallgatója van, kétharmaduk magyar, egyharmaduk román nyelven tanul. /Jánossy Alíz: Jubileumi tanévnyitó Gyergyóban. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./ 1997-ben nyitotta meg kapuit a Babes–Bolyai Tudományegyetem földrajz karának Gyergyószentmiklósra kihelyezett, akkor főiskolai, ma egyetemi rangú részlege. Dr. Dombay István, a kihelyezett tagozat igazgatója Egyiptomból és Magyarországról érkezett kollegákat is köszönthetett dr. Nirvana Harpaz, a sínai Idegenforgalmi és Szállodaipari Főiskola dékánjának és dr. Szabó Péter, a székesfehérvári Kodolányi János Idegenforgalmi Főiskola dékánjának személyében. Dr. Andrei Marga, az egyetem akadémiai tanácsának elnöke szóba hozta az egyetem fejlesztésének terveit, illetve elképzeléseiket a multikultúra fogalmának általa értelmezett jelentéséről. Október 1-jén a Babes–Bolyai Egyetem csíkszeredai informatika kihelyezett tagozatán is elkezdődött a tanítás. Első éven 28, másodéven 11, harmadéven 15 hallgató kezdte meg, illetve folytatja tanulmányait. /Bajna György: Jubiláló felsőoktatás. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 2./ Dr. Dombay István igazgató megköszönte az egyetemalapítás ötletét dr. Dézsi Zoltánnak, Pál Árpádnak, az akkori tanácsnak, a jelenlegi városvezetésnek, ugyanakkor minden volt és jelenlegi munkatársnak. A támogatóknak is köszönetet mondott. /Rancz Enikő: Megnyitották az új akadémiai évet. „Erdélyt tegyük igazi campusszá…” . = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), okt. 2. – 40. sz. /2008. január 12.,,A Don, a Don-kanyar a Muhival, Moháccsal és Doberdóval mért nemzeti tragédiáink színtereként hagyományozódott a magyar köztudatban. Itt vívta veszteségteljes harcát 1942―43-ban történelmünk sokat idézett 2. magyar hadserege” ― írta emlékirataiban Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes (1884―1976), honvédelmi miniszter. A doni katasztrófa évfordulóján 1943. január 12. napjának harci eseményeiről közöl a lap részletet dr. Szabó Péter hadtörténész feldolgozása alapján. /(sylvester): Valahol a Don-kanyarban... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 12./2008. augusztus 9.Idén a számok tükrében a magyar diákok még inkább menekülnek a régió magyar középiskoláitól, s ha az illetékesek nem teszik vonzóbbá az oktatási intézményeket, belátható időn belül már egyetlen magyar kilencedik sem töltődik fel. A Csiky Gergely Iskolacsoportban, Arad megye egyetlen önálló magyar tannyelvű iskolájában, amelyben az első osztálytól az érettségiig anyanyelvű oktatás folyik, a hat kilencedik osztály közül csak az egyikben, a közgazdaság szakon teltek be a 28 hely. A matematika-informatika (intenzív angollal) szakra eddig 16-an, a filológiára 13-an, a természettudományok szakra 12-en jelentkeztek; a szakmunkásképzőben a mechanika szakon 11, a faipariban csak 5 beiratkozott van. Szakács Ferenc igazgató elmondta: eddig három kilencedik volt az elméleti képzésben, a 2008–2009-es tanévre kértek négyet, amit jóváhagyott a tanfelügyelőség. Az általános iskolát végzettek számát tekintve joggal remélhették, hogy szükség lesz ennyi osztályra: idén 129-en fejezték be a nyolcadikat magyar tagozaton a megye 13 magyar tagozatos iskolájában, azonban közülük elsőre csak 79-en választották a Csikyt. Az iskola mindent megtett, hogy Aradra csábítsa a magyar diákokat. Bemutatkoztak a tanügyi vásáron, nyílt napok keretében behozták a vidéki iskolák nyolcadikosait, akik egy-egy napot a Csikyben tölthettek el. Arad megye északi részén, a Körösök vidékén idén több mint 20-an fejezték be magyar tagozaton az általános iskolát – Nagyzerinden 10-en, Kisjenőben (Erdőhegyen) 9-en, Ágyán 3-an –, de a Csikyt egy sem választotta közülük. Matekovits Mihály, a Tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős vezérigazgatója szerint az ő érdekükben kísérleteztek idén először magyar kilencedikes osztály beindításával Kisjenőben, amelynek vonzáskörzetében találhatók az említett települések. A Kisjenői Iskolacsoportban lett volna kereskedelmi szakmunkásképző szak magyarul. Minden évfolyamon van legalább egy osztálynyi magyar tanuló Kisjenőn a román osztályokban. Idén 8-an választották a kisjenői magyar szakmunkásképzőt. Temes megyében a magyar iskolákban nyolcadik osztályt végzett gyerekek alacsony száma miatt évek óta csak három magyar nyelvű kilencedik osztály indul. Idén a Gerhardinum Katolikus Gimnáziumban /Temesváron/ nem indulhatott magyar kilencedik, mert mindössze hatan jelentkeztek, jelezte Szabó Péter igazgató. Jövőre szeretnénk elindítani az általános iskolai oktatást a Gerhardinumban, magyar és román nyelven. A román osztályba jelentkezők között 14 magyar nevű diák van, de egyikük sem volt hajlandó átiratkozni a magyar osztályba. A megye legnagyobb magyar iskolájában, Temesváron a Bartók Béla Gimnáziumban viszont összejött mind a három magyar kilencedik osztály, de szabad helyek maradtak bőven. Virginás Tar Judit, a Bartók igazgatója elégedett a kilencedik osztályok összetételével. Egyedül a magyar szakos tanárokból van hiány. Jakab Ilona filozófiatanár borúlátó a magyar középiskolai osztályok jövőjét illetően. „A magyar gyerekek száma évről évre csökken, egyrészt a születések alacsony száma, másrészt az elvándorlás miatt. ” „Az asszimilációnak fokozottan kitett magyar közösségek elsorvadnak, ahol megszűnik a magyar nyelvű oktatás, ott ez a folyamat felgyorsul. ”Hunyad megyében a dévai Téglás Gábor iskolában minden valószínűséggel két kilencedik osztály indul, míg az előző években három osztály volt. A korábban létező szakmunkásképző osztály idén nem indul. Nem sikerült betölteni minden üres helyet a Fehér megyei magyar középiskolákban, sem a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, sem a Gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Szemináriumban. /Helyosztás kilencedikbe. Népszámosdi. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 9./2008. szeptember 16.Szeptember 15-én Temesváron a Gerhardinum Katolikus Gimnázium növendékei számára a temesvári székesegyházban Veni Sancte szentmisével indult az új tanév. Tóth Flóra tanárnő irányításával a Gerhardinum kórusa köszöntötte az évkezdést. A szentmise végén Szabó Péter, a Gerhardinum igazgatója üdvözölte az egybegyűlteket. /Sipos Enikő: Becsengettek a Gerhardinumban is. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 16./2008. november 25.A határokon átívelő fejlesztések eredményeként ismét meghatározó szerepre tehet szert Európában a történelmi Bánság térsége, amely jelenleg Románia, Szerbia és Magyarország területén helyezkedik el – jelentette ki november 19-én Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója. Ez volt a témája az egymás felé forduló régiók programja jegyében szervezett konferenciának, amelyen a résztvevők azt vizsgálták, miként lehetne élénkíteni a ma három országban – Romániában, Szerbiában és Magyarországon – fekvő történelmi Bánság térségének gazdaságát, miként lehetne bővíteni a határokon átnyúló együttműködést. A Miniszterelnöki Hivatal és Zsombolya város tanácsa által közösen szervezett tanácskozáson kifejtették, az együttműködést elengedhetetlenné teszi a régi történelmi sérelmek meghaladása. Törzsök Erika és Szabó Péter, a magyar Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára beszámolt a régió stratégiai fejlesztésének lehetséges irányairól, az európai uniós támogatások hatékonyabb lehívásának lehetőségeiről. A tanácskozáson megállapították: egy földalap létrehozása révén meg lehetne akadályozni a termőföld áron aluli értékesítését. Nagy lehetőségeket rejt magában a háromoldalú magyar–román–szerb Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (EGTC) megalakítása, akárcsak a Duna–Tisza–Körös–Maros eurorégió további működtetése. A régió romániai oldalán található települések gyors gazdasági növekedése, pályázati és beruházási sikerei mutatják, hogy a tőkevonzó képesség növelése elképzelhetetlen a hosszú távú, integrált stratégiai tervek kidolgozása és érvényesítése nélkül – nyilatkozta Törzsök Erika a tanácskozás után. Remélhető, hogy a sikeres határokon átívelő fejlesztések eredményeként a régió ismét meghatározó szerepre tehet szert Európában, elsősorban az agrárinnováció vagy a megújuló energiaforrások felhasználásának területén – mondta Törzsök Erika. /A Bánságot felemelheti az együttműködés. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./2010. szeptember 27.Erdélyi bevonulás, 1940Könyvbemutató Csíkszeredában Csíkszereda Megyei Jogú Város, az Eurokultúra Egyesület és a baróti Tortoma Könyvkiadó közös szervezésében Illésfalvi Péter és Szabó Péter budapesti hadtörténészek Erdélyi bevonulás, 1940 című könyvének bemutatóját tartják szerdán, szeptember 29-én 19 órától Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának tanácstermében. A több mint 200 oldalas, igényesen szerkesztett, gazdagon illusztrált könyv a baróti Tortoma Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Hargita Népe (Csíkszereda) 2010. szeptember 30.Édes Erdély, itt vagyunk (Erdélyi bevonulás, 1940)Ünneplés Kézdivásárhelyen Új könyvvel jelentkezik a baróti Tortoma Könyvkiadó: a hetven évvel ezelőtti II. Bécsi Döntést követő erdélyi bevonulást eleveníti fel két neves magyarországi hadtörténész, Illésfalvy Péter és Szabó Péter az Erdélyi bevonulás, 1940 című kötetben. A szerzők nem csak a magyar hadsereg Észak-Erdélybe és Székelyföldre való bevonulását követik nyomon napról napra, hanem annak előzményeit is felvázolják. Feltérképezik a román—magyar viszonyt, annak alakulását a döntést megelőző két évben, nyomon követik a mozgósított magyar haderő felvonulását a román határra, a szörényvári sikertelen tárgyalások utáni lépéseket, a döntést s annak következményeit. Szemléletesen mutatják be Észak-Erdély visszafoglalását korabeli hadi dokumentumok, sajtóhírek és szemtanúk visszaemlékezései alapján. A könyvet igen gazdagon illusztrálták az eseményeket megörökítő fotókkal. Olyannyira, hogy első átlapozásra képeskönyvnek tűnik, ám szakmai megalapozottsága okán tudományos munkát kap az olvasó. Érdekesség, hogy egy-egy városba való bevonulás tárgyalásakor a fejezet különleges illusztrációval kezdődik: egy borítékrészleten a Magyar Királyi Posta által kiadott bélyeget az illető település új bélyegzőjével pecsételték le. Azon a város 1920 előtti címere, az 1940-es évszám, valamint Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely (s még sorolhatnánk) visszatért felirat olvasható. Mihályi Balázs térképe segíti a könnyebb áttekinthetőséget. Az előszót Szakály Sándor történész, az MTA doktora jegyzi. A könyv kapható a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, megrendelhető a kiadó honlapján: www.tortoma.ro. Hetven éve történt Az 1940. augusztus 30-i II. Bécsi Döntés eredményét mind a román, mind a magyar fél csalódottan vette tudomásul: a románok sokallták, a magyarok, élükön gróf Teleki Pál miniszterelnökkel kevesellték, ám a tömegek úgy értékelték, a trianoni igazságtalanság részben jóvátétetett. Az előszóban olvashatjuk, a szerzők olyan könyvet szeretnének az olvasók kezébe adni a magyarság számára oly fontos hetven esztendővel ezelőtti eseményről, amely eligazítja az érdeklődőt a kor viszonyai és történései között, bemutatja az egykori szereplőket. Ezek mellett pedig települések, virággal borított harcjárművek, ujjongó és örömükben könnyező emberek jelennek meg a kötet lapjain. Mert vajon milyen érzés foghatta el vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornokot, a magyar királyi 1. honvéd hadsereg parancsnokát, amikor több mint két évtizede nem látott szülőföldjére vezethette csapatait? Előre, a Kárpátok gerincéig Horthy Miklós kormányzó szeptember 3-án kiadott hadparancsában útnak indítja a Magyar Királyi Honvédséget, vonja ellenőrzése alá a döntésben megítélt területeket: ,,A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezer esztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szemeitek előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti Kárpátok gerincéig!" S a honvédség elindult. A IV. hadtest Szatmárnémeti, a II. hadtest Érmihályfalva, a 3. hadsereg Técső, a VII. és VIII. hadtest Máramarossziget előtt várta a határátlépést, melyet szeptember 5-re időzítettek. A megszállás néhány incidenstől eltekintve — Ördögkút, Szilágyipp, Márkaszék, Omboztelke — rendben zajlott. Fegyelemre intették a bevonulás fogadóit is. A Székely Nép szeptember 8-i számában báró Szentkereszty Béla felhívással fordult Háromszék vármegye magyarságához: ,,A székely önérzetből eredő méltóságteljes magatartás megköveteli, hogy őrizzük meg a rendet, a nyugalmat, és tartózkodjunk a kicsinyes, személyi bosszúállástól a román lakossággal szemben is." Szeptember 5. A bevonulás első napján Észak-Nyugat Erdély peremét vette birtokba a magyar hadsereg: Halmi, Óvári, Érmihályfalva, Nagykároly, Szatmárnémeti, Máramarossziget került magyar fennhatóság alá. A halmi készülődésről az Esti Kurír tudósítója jelenti: ,,A tegnapi éjszakát a község 5000 lakosa lázas izgalomban és boldog virrasztásban töltötte el. Gyertyavilágnál egész éjszaka névtáblákat festettek a magyarok, hogy reggelre kelve valamennyi román felírás eltűnjék. Diadalkapukat készítettek, kokárdákat varrtak, lobogókat hímeztek. Alig virradott meg, a boldog magyarok máris megindultak a község határába és szívdobogva várták a felszabadító magyar honvédséget." Szeptember 6. Második nap Nagyszalonta, Margitta, Nagyvárad, Felsőbánya, Kapnikbánya köszöntötte a honvédeket. Az előző napi szatmárnémeti bevonulás után Horthy Nagyváradra is lóháton érkezett: ,,Egyetlen fejként fordult az embererdő a kishíd irányába, minden szem arra szegeződik, ahonnan a kormányzót várják. Minden csillog és ragyog ebben a tündöklő őszi napsütésben. A zenekar az Erdélyi indulót játssza, és egy pillanat alatt teljes erejében kibontakozik a még soha nem látott meleg, lelkes ünneplés, mert a Sebes-Körös hídján feltűnt Magyarország kormányzója, aki eljött, hogy újra átvegye ezt az ősi magyar várost, amely szívében sohasem volt más, mint magyar. Büszkén táncol a fehér paripa a hátán altengernagyi díszben lovagló kormányzóval, aki mosolygó arccal, meghatottan fogadja a feléje áradó szeretet ezernyi jelét és tisztelgéssel köszöni meg a szűnni nem akaró ünneplést." — tudósít a Magyar Nemzet másnapi számában. Szeptember 7. Többek között Nagybánya, Szilágysomlyó, Bogdánd, Naszód, Élesd, Szelistye, Újnémet, Lecsmér került vissza. Igen érdekes, hogyan viszonyultak színtiszta román települések a határmódosításhoz. A Szelistyére érkező katonák biztosak voltak abban, hogy ott nem lesz ünneplés, ám kellemesen csalódtak: ,,A falu szélén két hatalmas fenyőfát pillantunk meg az út szélébe ásva, mint a karácsonyfa, úgy fel voltak díszítve színes papírossal, almával, szalagokkal, apró fafaragásokkal. Ez volt Szelistye diadalkapuja. Körülötte pedig ott várt a lakosság apraja-nagyja, bocskorban, darócban, hímzett vászoningben és kiáltoztak, integettek a honvédek felé... Szelistye népe kijött a falu végére ünnepelni. Pedig a visszavonuló román katonaság, mint ez később kiderült, azzal rémítette őket, hogy mindenkit megölnek a bevonuló magyarok. Nem volt szónoklat — mindössze hat üveg sör volt a faluban, ezt hozták el és így köszöntötték a bevonuló katonákat." Szeptember 8. Vezérkari jelentés a nap történéseiről: Csapataink a mai napra kitűzött menetcélokat — általában Királyhágó, Meszes-hegység gerincvonulata, Zsibó, Dés, Bálványosváralja, Sajómagyaros, Beszterce, Sajóvölgy és a Kelemen-hegység gerincvonulata — elérték. A megszállás tervszerűen folyik. Csapatainkat a lakosság lelkesedéssel fogadta. Szeptember 9. Csucsa, Bánffyhunyad, Szászrégen, Ördögkút, Szamosújvár, Désháza került többek között magyar kézre. Igen elhíresült, különösen román körökben, az ördögkúti mészárlás. Szemtanú szerint ,,a négy zászlóaljból álló menetoszlop utolsó zászlóalját a templomtoronyból meglövöldözték, mire a határvadász zászlóalj parancsnoka, Ákosy Károly alezredes megrohantatta egységeivel a templomot, parókiát, s az ott találtakat felkoncoltatta". Szeptember 10. Bonchida, Vasasszentgotthárd, Mezőbánd, Marosvásárhely, Nyárádszereda, Nyárádmagyarós, Mezőpanit, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Parajd, Korond a főbb célpontok. A marosvásárhelyi bevonulásról így ír a Reggeli Újság: ,,Amerre a szem ellátott, mindenütt gyönyörű magyar viseletbe öltözött leányok, férfiak tömege folyta be a főtéri aszfaltot és a házak ablakaiból hatalmas piros-fehér-zöld lobogókat lengetett a szél. Az erkélyeket szőnyegekkel és virágokkal díszítették. Sorban érkeztek a vidéki falusi küldöttségek (...) A mezőmadarasiak koronás zászlóját Bursan Györgyné mentette át a román csendőrség és hatóság árgus szemei elől. Az utóbbi három hónapban dereka köré csavarta és így őrizte meg. (...) Az üdvözléseket vitéz nagybaconi Nagy Vilmos tábornok a következő lendületes szavakkal fogadja: Határtalanul boldog vagyok, hogy mint székely ember, én vezethettem be a magyar hadsereget Erdélybe, melyet a trianoni határ csak elválasztott, de soha el nem szakíthatott." Szeptember 11. Kolozsvár, Székelyudvarhely, Csíkszereda kerül vissza. A kolozsvári bevonulásról így ír a Keleti Újság: ,,Tízezrek ajkán csendül fel a Szózat, s mire hangjai elhalnak a kövér esőcseppek kopogásában, megkezdődik a diadalmas felvonulás, amelyhez foghatót soha nem láttunk. Mint egy érchenger dübörgött végig a városon a honvédség beláthatatlan hadoszlopa. Gyalogosok, géppuskások, légelhárító ütegek, tüzérek, huszárok vonultak el fenséges erővel, sziklaszilárd nyugalommal, arcukon az út porával, a visszaszerzett magyar földek áldott porával, mosollyal, ölükben virággal, örömünk, hálánk, boldogságunk, jövendőbe vetett hitünk szerény ajándékaival." Szeptember 12. Az Esti Kurír tudósítása a nap eseményeiről: A honvédség ma hajnalban a Csíki-medencében ismét fölkerekedett, és elhagyva Csík vármegyét, birtokába veszi a visszaszerzett erdélyi területek nyolcadik szakaszát. A tegnap birtokba vett Csíkszeredáról és Kányádról indulnak a csapatok, és megszállják a következő nagyobb helyeket: Barót, Nagybacon, Csíkszentgyörgy, Kozmás, Mikóújfalu, Sepsibükszád, Torja. Szeptember 13. — bevonulás Háromszékre A bevonulás utolsó napja, befejeződött a hatalomátvétel. Ekkor vonultak be Háromszékre. A jelentősebb települések Bölön, Előpatak, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Dálnok, Zágon, Kovászna, Kézdivásárhely, Bereck, valamint az ezeréves határon innen, ma már Bákó megyéhez tartozó Sósmező. (A megyeszékhelyi ünnepségről József Álmos Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 című képes könyvéből tájékozódhatunk részletesebben.) A Székely Újság a kézdivásárhelyi eseményeket idézi: ,,Szeptember 12-én megtisztult a város a román katonáktól, és így egy teljes napon át szabad volt a készülődés. Megindulhatott a nagy sepregetés, elő lehetett venni az eldugott magyar nemzeti lobogókat és leszedni a kertek virágait. Szeptember 13-ára gyönyörű virág és lobogó díszben köszönti a város a falvak zarándokló lakosságát. (...) Déli 12 óra lehet, amikor megérkezik a honvédsereg. Hatalmas gépkocsik. Tankok. Ágyúk. Bámulat és öröm a szemekben. Újra virágeső hull. S a szívekből felszabadult tomboló érzés átfűti az ezrekre menő tömeget. Ünnepi percek. Talán a Magyarok Istene is mosolyogva tekint le a sokat szenvedett népre, melyre szabadulást hoztak a dicső magyar honvédek." A berecki bevonulásra az akkor tízéves Hankó Ibolya így emlékszik: ,,Szövik, varrják a székely ruhákat, lázban ég mindenki, aki székely. Szeptember 13-án a templom tornyából figyelik a bevonuló hadsereget. Küldöttség megy eléjük a falu végére. A katolikus iskolában szétszedik az osztályokat elválasztó deszkafalakat. A nagyteremben vacsora, kürtős kalács várja a bevonuló gépkocsizó alakulatot. Ilyen örömet csak az érezhet életében, aki ezt megérte. Édesanyám azt mondotta: most haljak meg, ilyen boldog soha nem leszek! (...) Megyünk ünnepelni Sósmezőre, ott van az ezeréves határ." Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. szeptember 10.Magyar-román állambiztonsági kapcsolatok (1945-1982)A kezdeti fagyos viszony 1956 környékén engedett fel: leveleztek, találkoztak, együttműködtek, sőt, csereüdülési program is létezett. Első rész A kontextus Jelen tanulmány a második világháború utáni magyar-román kapcsolatok egyik fontos területét, a belügyi és állambiztonsági területen kifejtett együttműködést rekonstruálja. Erősen rendszerspecifikus – a Szovjetunió által létrehozott birodalmi/szövetségi struktúrákhoz köthető – jelenségről van szó, amely évtizedeken át jelentős befolyást gyakorolt a két szocialista ország viszonyára. Ismert, hogy a második világháború utáni időszakban a szovjet tömb létrehozása szoros együttműködésre késztetett olyan állambiztonsági gépezeteket, amelyek 1918 óta békeidőben is létfontosságú feladatnak tekintették az egymás elleni elhárító és hírszerző munkát. Példaként említhetjük a magyar és a román, vagy a magyar és a csehszlovák állambiztonsági szervezetek között szorgalmazott együttműködést. A szocialista országok belügyi/állambiztonsági szervei közelmúltbeli kapcsolatának mélyebb ismerete hozzásegíthet ahhoz, hogy túllépve a párt- és államközi kapcsolatok szűk metszetét, tágabb összefüggéseiben értelmezzük a magyar államszocialista rendszer felső apparátusanak hozzáállását a kisebbségi kérdéshez és a határontúli magyarok ügyéhez. Milyen formális és informális keretek között működtek együtt a térség állambiztonsági szervei, és mennyire volt sikeres és gördülékeny a kooperáció? A folyamat kezdete alighanem a szovjet hadsereg 1944-45-ben végrehajtott előrenyomulására datálható, amikor Kelet- és Közép-Európa felszabadításával egy időben új, kommunista befolyás alatt működő erőszakszervezetek jelentek meg a térség országaiban. Noha a szovjet típusú állambiztonságok szervezeti felépítésükben és ideológiai célkitűzéseikben is Moszkva irányítása alatt álltak, a szovjet tömb országai igyekeztek összekapcsolni saját rendszereiket a horizontális információcsere és az operatív együttműködés céljából. Feladatuk rendkívül nehéz volt, mivel a szocialista államközösség egyik íratlan szabálya az egymás belügyeitől való távolmaradás volt. Bár a nem diplomáciai típusú információszerzés „baráti” minőségben is tiltott volt, a legtöbb ország – közöttük főként Románia – egyre gyakrabban tért el az előírástól, és hagyományos nemzetállami szemlélettel irányította a kémelhárító és hírszerző szerveit. Intenzív kapcsolattartás, gyümölcsöző együttműködés (1948–1963) A két világháború közötti időszakban, majd a második bécsi döntést követő háborús években Magyarország és Románia kapcsolatait alapvető geopolitikai ellentétek határozták meg. Az Erdély hovatartozásáról folytatott diplomáciai, kulturális és gazdasági versengésben a két ország titkosszolgálata kulcsszerepet vállalt. Az ellentétes politikai célok és hatalmi érdekek miatt az együttműködés kibontakozását a közös német érdekszférához tartozás sem tette lehetővé. A helyzet nem változott a háborút követő koalíciós kormányok alatt sem egészen 1948-ig, amikor mindkét országban létrejöttek a szovjet belügyi szervek mintájára felálló, közvetlenül Moszkva irányítása és felügyelete alatt működő új állambiztonsági szervek. Igen kevés forrással rendelkezünk az együtműködés alapjait tekintve döntő fontosságú kezdeti időszakról (1948–56). A magyar Belügyminisztérium iratanyagának jelentős része megsemmisült az 1956-os forradalom alatt, míg a román állambiztonsági iratokat kezelő bukaresti szaklevéltárban a román hírszerzés magyarországi tevékenysége máig minősített, azaz nem kutatható információnak számít. A fennmaradt magyar iratanyag szerint 1956-ig a két állambiztonsági apparátus elsősorban határrendészeti feladatok ellátása során segítette egymás munkáját: az 1948 óta gyakorlatilag lezárt magyar-román határt sokan próbálták illegálisan átlépni, míg mások csempészettel próbálkoztak, és a határon át történő „átbeszélés” is tiltott tevékenységnek számított. Románia és Magyarország kommunista pártjai, valamint a két államapparátus egymástól szigorúan elszigetelten működött, és az információcsere diplomáciai vonalon is minimális volt. Ezt a szakirodalom részben a szovjetek „közvetlen” hatalomgyakorlásának, részben a két politikai vezetés közötti történelmi gyökerű bizalomhiánynak tulajdonítja, melynek történelmi és pszichológiai okai voltak. Ez az államszocializmus korszakában végigkísérte a magyar–román kapcsolatokat. Részben a technikai feltételek hiányosságai, részben a kétoldalú együttműködés iránti politikai akarat hiányában a szocializmus első éveiben alig találkozunk közös nyomozással, bizalmas adatcsere alapján végrehajtott intézkedésekkel. Ez figyelemreméltó körülmény, mivel 1949-ben több olyan koncepciós eljárást indítottak a magyar és a román kommunista hatóságok, amelyeknek fontos szálait vélték felfedezni egymás országában. Az erdélyi származású Rajk László letartóztatását (1949. május 30.) követően a román hatóságok párhuzamos nyomozásba kezdtek. A román belügyi szervek megkísérelték összekapcsolni az 1949. június 21-én letartóztatott Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök, Rajk László és Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség volt elnökének ügyét egy, a magyar revizionisták ellen vizionált kirakatperben. Rajk bukását követően le is tartóztatták Székelyudvarhelyen élő sógorát, Soós Józsefet a Rajkkal való kapcsolata miatt. A Securitate átal összegyűjtött nyomozati anyagok alapján Rajkot azzal vádolta a román pártvezetés, hogy 1946-ban belügyminiszterként „sovinista” álláspontot képviselt a magyar-román területi vitában, 1948 nyarán pedig külügyminiszerként Székelyföldön járt magánlátogatáson, ahol több helyi magyar kommunista politikussal és értelmiségivel – köztük az 1949-ben szintén letartóztatott Méliusz József íróval – találkozott. Ennek ellenére a két országban zajló koncepciós eljárásokat nem kapcsolták össze. Arról sincs tudomásunk, hogy nyomozótisztek utaztak volna a másik országba, vagy hogy összekötőkkel rendelkezett volna a két belügyminisztérium. Az 1950-es évek elején a magyar és a román belügyi szervek konkrét együttműködése két területre korlátozódott: egyrészt a második világháború alatt kompromittált személyek, elsősorban az 1940-44 között Észak-Erdélyben aktív, majd onnan eltávozott és azóta Magyarországon vagy ismeretlen helyen tartózkodó volt csendőrök és katonatisztek felkutatására és kiadatására. Az együttműködés másik vetülete a volt hadifoglyok ellenőrzése volt. 1950-51 között a magyar hatóságok több száz, a szovjet hadifogságból hazatérő magyar nemzetiségű román állampolgárt hallgattak ki, majd adtak át a román szerveknek. Kivételt képez Demeter János erdélyi politikus testvérének, Demeter Béla kolozsvári újságíró-politikusnak az esete, aki 1944-es Magyarországra történő áttelepedése után Tildy Zoltán köztársaság elnök tanácsadójaként, majd a Külügyminisztérium Béke-előkészítő Osztályának Erdély-szakértőjeként működött. 1944 és 1946 között Demeter jelentős szerepet játszott a magyar béke-előkészítésben, amennyiben bizalmas információkat gyűjtött és továbbított Budapestnek az ismét román fennhatóság alá került Észak-Erdély politikai és társadalmi helyzetéről. Demeter vizsgálati dossziéjából kiderül, hogy az 1945 óta Magyaroszágon élő újságírót, aki 1946 nyarán a párizsi békekonferencián is részt vett a magyar kormány képviseletében, 1947-ben előzetes letartóztatásba helyezte az Államvédelmi Hatóság. Április másodikai kihallgatása alkalmával részletes vallomást tett a háború utáni politikai-diplomáciai tevékenységéről, amely egyébként teljes összhangban volt a magyar kormány, valamint a Magyar Kommunista Párt álláspontjával: a trianoni határvonalat „etnikai elveken” részlegesen korrigálni kell. Demetert később szabadlábra helyezték, és megszüntették az ellene indított eljárást. Négy évvel később, 1951. március 15-én balatonlellei otthonában viszont ismét felkereste az Államvédelmi Hatóság a minden tisztségétől megfosztott, elszigeteltségben élő volt politikust. Letartóztatását házkutatás követte, Demetert azonban már ki sem hallgatták, hanem április 18-án átadták a román hatóságoknak, hogy támogassák annak bizonyítását, miszerint a romániai vádlottak (Teleki Béla mellett Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök, Venczel József egyetemi tanár, Demeter János és Balogh Edgár befolyásos baloldali politikus) Erdélyt el akarták szakítani Romániától. Demeter Béla 1952. december 24-én halt meg a Bukarest melletti Văcăreşti börtönben. Az ő esetében bizonyítottnak tekinthető a kétoldalú együtműködés, de az eljárás módja (a fogoly előzetes kihallgatás nélküli átadása) a már említett kapcsolat esetlegességére, gyengeségére utalhat. A kooperáció intézményesülése egyértelműen az 1956-os forradalomhoz köthető. A magyar események erdélyi visszhangja tüntetéskísérletben, szórólapok terjesztésében, széleskörű „politizálásban” nyilvánult meg. 1956-ban a romániai magyar nemzetiségű lakosság egy részében nemcsak a román kommunista rendszer, hanem a kisebbségi lét méltósága, elviselhetősége iránti hit is megingott. A román hatóságoknak rá kellett döbbenniük, hogy nem ismerik az erdélyi magyar lakosság és értelmiség közhangulatát. Válaszul intenzív állambiztonsági hálózatépítésbe kezdtek és kemény megtorlásban részesítettek mindenkit, aki szolidaritását fejezte ki a magyarországi forradalmárokkal. 1956 sokféleképpen hatott a szocialista országok, és különösen Magyarország és Románia kapcsolatára. Noha az újrainduló román nemzeti államépítési folyamat zavarta a szomszédos Magyarországgal való viszonyt, a magyar válság új integrációs folyamatok elindítására késztette a Szovjetuniót és a kelet-európai kommunista államokat. Ehhez a rendkívül fontos területhez tartozott a magyar-román belügyi és állambiztonsági kapcsolatok folyamatos fejlesztése. A szakmai közvélemény előtt ismeretes Ion Mihai Pacepa volt tábornok, hírszerzőtiszt állítása, mely szerint a Magyarországon zajló politikai eseményektől tartó román pártvezetés már a forradalom előtti hónapokban elhatározta, hogy magyar származású (vagy anyanyelvi szinten beszélő) felderítő tiszteket küld Magyarországra. Bár az eddigi kutatások nem támasztották alá Pacepa állítását a román tisztek „tömeges beáramlásáról” az 1956-os forradalom leverése után újjászerveződő magyar állambiztonsági gépezetbe, figyelemre méltó, hogy 1957 elején Románia Vilhelm Einhorn, azaz Einhorn Vilmos belügyi tisztet nevezte ki a budapesti román nagykövetség tanácsosává. Einhorn tényleges budapesti tevékenysége máig feltáratlan. Másfelől a gyakori politikai konzultációk és a Nagy Imre-ügy „megoldásában” tapasztalható együttműködés, valamint a román és a magyar belügyminisztériumban párhuzamosan történő átszervezések, fontos kinevezések egybeesése (a megtorlást levezénylő Biszku Béla és Alexandru Drăghici belügyminisztereket szinte egyszerre nevezték ki) arra engednek következtetni, hogy 1956 novemberétől a magyar-román belügyi együttműködés intenzívebbé, közvetlenebbé vált. 1957 és 1963 között a két társszerv érintkezésére már nem csak szovjet irányítás vagy közvetítés mellett került sor, noha a levelezés továbbra is orosz nyelven folyt. A kapcsolatfejlesztésben kulcsszerepet játszott a magyar forradalom részvevőinek felkutatása és elítélése. Az ÁBTL iratanyaga egyértelműen bizonyítja, hogy a két BM rendszeresen cserélt információt „ellenforradalmi” eseményekbe keveredett román állampolgárokról. Az intézkedés több esetben súlyos bírósági ítéletekhez vezetett. 1962. január 25-én a BM II/6-b alosztálya az NKO és a román állambiztonsági szervek együttműködését kérte Nagy Gyula, Budapesten élő volt köpeci főjegyző és István nevű fia elleni terhelő anyagok gyűjtéséhez. 1958-ban Nagy István Magyaroszágon élő apját látogatta meg, és „visszatérésekor 98 db ellenforradalmi sajtóterméket akart magával vinni. Kurticson a határőrizeti szervek lefoglalták.” A román belügyi szervek válasza szerint „az 1959. február 25-i 285. sz. bírósági határozat értelmében Nagy Istvánt 7 évi szigorított börtönbüntetésre ítélték”. A köpeci születésű Nagy István elítélésének ténye eddig semmilyen tudományos adattárban nem szerepelt. De a belügyi szervek tájékoztatták egymást a magyarországi kapcsolatokkal rendelkező, már letartóztatásban levő román állampolgárokról is. 1958. október 30-án Harangozó Szilveszter és a belső elhárítás akkori vezetője, Hollós Ervin kérésére a Securitate kihallgatói Lakó Elemért és Varró Jánost, a kolozsvári Bolyai Egyetem augusztus 26-án őrizetbe vett oktatóit faggatták Czine Mihály irodalomtörténészről, aki 1956-ban ösztöndíjas aspiránsként járt Kolozsváron, és megismerkedett a két fiatal erdélyi pályatárssal. A román fél válasza szerint Varrót nem sikerült kihallgatni „rossz egészségügyi állapota miatt”, viszont orosz fordításban csatolták Lakó Elemér 1958. november 15-én készült kihallgatási jegyzőkönyvét, melynek eredeti példánya a román állambiztonsági levéltárban található. A két irodalomtörténészt végül 1959-ben 18 és 16 év börtönre ítélték; ismereteim szerint Czine Mihályt ez ügyben nem zaklatta a magyar politikai rendőrség. Jóval intenzívebben működött együtt a két állambiztonság 1960-1962 között, amikor kétoldalú megfigyelés alá vonták Domokos Pál Péter, Bodor György, Vita Sándor és más „jobboldali”, „nacionalista” – erdélyi származású és 1944 óta Magyarországon élő – értelmiségieket. A jobboldali értelmiségi körök elleni eljárásokról a kora Kádár-korszakban Standeisky Éva írt figyelemre méltó esettanulmányt. Ebben kifejti, hogy az 1905-ben Kézdivásárhelyen született Bodor György jogtanácsos a volt középosztály reformok iránt elkötelezett és a nemzeti tradíciókat az 1945 után uralmon lévőktől eltérően értelmező nagyszámú rétegéhez tartozott, amelyet a kisebbségben élő magyarok sorsa és Erdély hovatartozásának esetleges rendezése különösen foglalkoztatott. Ez veszélyérzetet keltett a kádári hatalomban, és kemény válaszra késztette. Bodort Püski Sándorral és Zsigmond Gyulával együtt tartóztatták le 1962 márciusában. Az ezt követő perben Zsigmond Gyulát háromévi börtönbüntetésre ítélték, Bodor György három és fél évet kapott. A legsúlyosabb büntetést – négy és fél évet – Püski Sándorra mérték. Témánk szempontjából fontos rámutatni a román és a magyar állambiztonsági együttműködés szerepére az említett ügy felgöngyölítésében és „realizálásában.” Miután a román hatóságok letartóztatták és elítélték Bányai Miklóst, Domokos Pál Péter erdélyi kapcsolatát, 1961 márciusában Budapestre utazott Domokos másik kapcsolata, Paál Gábor csíkszeredai ügyvéd. Ekkor a román belügy arra kérte a magyarokat, hogy vegyék őt szoros megfigyelés alá Budapesten, amit a magyar fél teljesített is. 1961. május 30-án a BM II/5-a alosztálya a következő beszámolóval és javaslattal fordult Bukaresthez: „Közöljük a Román Állambiztonsági Minisztériummal, hogy feldolgozás alatt tartunk egy nacionalista illegális csoportot, akik kapcsolatban állnak román állampolgárokkal. A feldolgozás alatt álló csoport több vezető tagja Romániából települt át Magyarországra. Így pl. Domokos Pál Péter 60 éves, pártonkívüli, tanár, budapesti lakos, dr. Bodor György 54 éves, pártonkívüli, vállalati jogász, budapesti lakos, dr. Vita Sándor 60 éves pártonkívüli, alkalmi munkás, budapesti lakos. A csoport egyebek közt azzal foglalkozik, hogy ellenséges tartalmú tanulmányokat készítenek, amelyeken az ún. »erdélyi kérdést« is tárgyalják. Ezen »tanulmányokat« és más nacionalista jellegű könyveket illegális úton kijuttatják a Román Népköztársaságba élő kapcsolataiknak. A RNK-ban élő kapcsolataik közül eddig a következő személyek merültek fel: dr. Jakó Zsigmond kolozsvári lakos, volt »Magyar Párt« képviselője, Tankanicz Ádám személyigazolvány száma: CM – 423397, könyvtáros, Bányai Miklós elítélt, dr. Paál Gábor. Számunkra hasznosan a fent leírt ügyben már régóta működünk együtt a román elvtársakkal. Az ügy feldolgozásának előrehaladott állapota szükségessé tenné, hogy rövid időn belül tisztázzuk a RNK-ba irányuló tevékenységét [sic!]. Javasoljuk az elvtársaknak, hogy a két minisztérium megbízottai ezen ügyben az együttműködés jobb megszervezése érdekében találkozzanak. A személyes találkozás megoldható lenne részletes, kölcsönös tájékoztatás, közös operatív intézkedések megbeszélése, pl. ügynökök kölcsönös utaztatása a kapcsolatok jellegének felderítésére és a bűncselekmények dokumentálására stb. Amennyiben szükségesnek tartják a fenti ügyben a további közös munkát, javasoljuk, hogy a találkozó az elvtársak által megjelölt időben és helyen, vagy Budapesten jöjjön létre. Válaszukat várjuk.” 1962 márciusában Nagyváradon találkozott a két nyomozóhatóság. Noha az értekezlet eredményeiről nem maradt feljegyzés, Hollós Ervin osztályvezető előzetes emlékeztetője jól szemlélteti az együttműködés mélységét: „A megbeszélés során – többek között – a következő kérdéseket vetjük fel, amelyek esetleges dokumentálása számunkra – a már jelzett ellenséges tevékenység félbeszakítása érdekében – különös fontossággal bír: Domokos Pál Péter 1945 előtti magatartása, tevékenysége. /:VKF/2-es besúgó volt?:/ Bányai Miklós korábban vallotta, hogy Domokos Pál Péter egy magyarországi illegális szervezkedés tagja. Az ezzel kapcsolatos dokumentumok számunkra igen fontosak. Bányai Miklós letartóztatása alkalmával lakásán néhány könyvet is lefoglaltak, amelyeket – állítólag Domokos Pál Pétertől kapott. Az ezzel kapcsolatos dokumentációt is lényegesnek tartjuk. Adataink szerint Domokos Pál Péter kapcsolatot tart Antal Áron tanár, csíkszeredai, dr. Paál Gábor csíksomlyói és Erőss Mária brassói lakosokkal. A kapcsolat jellegének és formájának dokumentálását kérjük. Adataink szerint dr. Jakó Zsigmond volt ügyvéd, cluji lakos kapcsolatot tart Domokos Pál Péter köré csoportosult nacionalistákkal. Ezzel kapcsolatos esetleges dokumentumok tanulmányozását is szükségesnek tartjuk. A felsorolt kérdésektől függetlenül, a megbeszélések során felvetjük a magyarországi nacionalista csoportosulások és romániai kapcsolataik esetleges közös operatív feldolgozásának szükségességét, lehetőségét is.” Az 1957-1963 közötti időszakban a legtöbb információt a román állambiztonsági szervek azokról a Romániába utazó magyar állampolgárokról szolgáltatták magyar kollégáiknak, akik politikai múltjuk (volt katonatisztek) vagy származásuk (papi család, „volt kizsákmányoló”) miatt az elhárító szervek figyelmébe kerültek, és az erdélyi magyar kisebbség helyzetével kapcsolatosan „helytelenül” nyilatkoztak ismerőseik, rokonaik előtt. A magyarországi és erdélyi magyar „nacionalistákról” folytatott közös nyomozások érezhetően felerősítették a román vezetésben azt az 1956 óta széles körben osztott vélekedést, hogy az erdélyi kérdés körül erős érzelmek uralkodnak Magyarországon és az erdélyi magyarok körében is, ezt pedig határozott nemzetiségpolitikával kell orvosolni. Az 1960-as évek elején az állambiztonsági együttműködés legérdekesebb vetülete a személyes kapcsolatok kiépítése volt. 1960 áprilisában Budapestre látogatott a Kolozs tartományi állambiztonsági szervek korábbi parancsnoka, Mihai Nedelcu ezredes, aki fontos szerepet játszott az 1956-os forradalmat követő romániai megtorlásban. A vele tárgyaló magyar állambiztonsági tisztek első kézből értesülhettek a román BM-ben zajló átszervezésekről, a szovjet mintára megalakuló Román Állambiztonsági Bizottságról, a határőrség áthelyezéséről a Honvédelmi Minisztérium ellenőrzése alá, valamint egy volt belügyminiszter-helyettes, Alexandru Mureşanu (eredeti nevén Ady László) eltávolításáról és letartóztatásáról „multjára való tekintettel”. 1963 februárjában pedig egy magyar állambiztonsági tiszt, Simon Tihamér, a Vas megyei RFK Politikai Osztályának vezetőhelyettese és dr. Szabó Péter, a Vas megyei főügyész utaztak Romániába. A látogatásnak operatív célja volt: egy Balozsán István nevű, háborús bűnökkel vádolt személy felkutatása, akiről olyan információk érkeztek, hogy Nagyvárad környékén tartózkodik. Bukarestben Marton György alezredes, a román BM bukaresti tartományi vizsgálati osztályvezetője fogadta a magyar küldöttséget, majd Nagyváradra kísérte, ahol két magyar nemzetiségű román tiszt, Jakab József százados, a vizsgálati osztály vezetője és Buzás Imre beosztott segítette a magyar nyomozók munkáját. Két hét alatt húsz személyt hallgattak ki, négy szembesítési jegyzőkönyvet és kilenc felismerési jegyzőkönyet készítettek, valamint 28 polgári személyről gyűjtöttek operatív információt. Noha az általam tanulmányozott iratokból nem derül ki, eredményes volt-e a Romániában végzett nyomozás, az említett személyre vonatkozóan további, eddig fel nem dolgozott iratcsomó kutatható az ÁBTL-ben. 1963-ban pedig a két BM csereüdülésről állapodott meg. A román BM húsz helyet biztosított a tengerparti Mangaliában, a magyar fél pedig ugyancsak 20 helyet Balatonlellén, összesen 23 napra, amiből három napot a fogadó ország fővárosában kellett tölteniük az üdülő tiszteknek. A részvevőknek nemcsak az utazási költségeket fizették, hanem üdítőitalt, cigarettakészletet, kulturális intézmények látogatását, kirándulásokat, saját nyelvén nyomtatott újságot, tolmácsot és költőpénzt (1185 Ft-ot, 750 lej megfelelőjét) is biztosítottak. 1962-1963 között a két állambiztonsági szerv igen intenzív levelezést folytatott; két év alatt közel 800 oldalnyi iratcsomó gyűlt össze. A felek osztályvezetői szinten tárgyaltak, de előfordultak miniszteri vagy miniszter-helyettesi szinten kezelt kérések is. A közösen feldolgozott ügyek között találunk a román-magyar határon történt tiltott „átbeszélés” felderítésére irányulót, egy közös intézkedési tervet a budapesti holland nagykövet ellenőrzésére, aki 1963. január 14-18. között Romániába utazott országa bukaresti képviseletének megnyitása alkalmával, és egy összehangolt akciót magyar és román állampolgárok letartóztatására, akiket szabálytalan devizagazdálkodással vádoltak. Még nagyobb hangsúlyt kapott azonban a háborús bűnösök és a Nyugatra disszidált személyek felkutatása, valamint – miután 1960-tól vízummal ismét lehetővé vált a két ország közötti utazás – a Romániába látogató magyar állampolgárokról folytatott információcsere, vagy a magyar-román határon folytatott csempészet elleni fellépés. Stefano Bottoni. Transindex.ro Magyar–román állambiztonsági kapcsolatok (1945–1982) II. Az Erdély visszacsatolásával kapcsolatos híreszteléseket követően Románia támadó pozíciók kiépítésére törekedett Magyarországon. A kapcsolatok befagyasztásától a formális együttműködésig. Földes György 2007-ben megjelent átfogó monográfiájában 1963–64-re datálja az első komolyabb konfliktust a második világháború utáni magyar–román viszonyban, melynek időzítése korántsem volt véletlenszerű. Mindkét országban lezajlott ugyanis a politikai konszolidáció, de gazdasági téren kifulladni látszott az extenzív fejlődésre alapozó, túlközpontosított tervutasításos irányítás, és a KGST belső piaccá való alakulásáról szóló fejlesztési tervek nem enyhítették a kelet-európai szocialista államok kettős (a Szovjetunióval és a fejlett nyugati/tőkes államokkal szembeni) függőségét. Ebben az egyébként is feszült helyzetben éleződött ki a romániai magyar kisebbség helyzetéről folytatott vita, amelyben mérföldkövet jelentett Illyés Gyula nagy visszhangot kiváltó interjúja a párizsi L’Express című hetilapban az erdélyi magyar kisebbség elnyomásáról, majd ezt követően az MSZMP PB 1964. januári ülése, amelyen Kádár tőle szokatlan módon kifakadt a határkérdésről és a trianoni békeszerződés fájdalmas következményeiről. A magyar–román állambiztonsági kapcsolatok fejlődését azonban nem elsősorban az Illyés-interjú és az azt követő nemzetközi botrány, hanem a Román Munkáspárt által 1964 áprilisában kiadott „függetlenségi nyilatkozat” akasztotta meg. Noha a KGST átszervezése körüli viták már évek óta mérgezték a térség országainak kapcsolatait, Bukarest ideológiai fordulata egyenesen válságba taszította Románia kapcsolatát nemcsak a Szovjetunióval, hanem a többi „baráti” szocialista országgal is. Mivel a BM nemzetközi kapcsolatok osztályának iratanyaga az 1964 utáni időszakra vonatkozóan rendezetlen, ömlesztett formában érkezett az ÁBTL-be, a levéltári kutatást ez rendkívül nehézzé és körülményessé teszi. Nehéz tehát megállapítani, hogy 1964 után valóban megszakadtak-e román viszonylatban az állambiztonsági kapcsolatok. Tény azonban, hogy 1964 és 1966 között egyetlen utalást sem találni a két BM közötti együttműködésére. A román állambiztonsági levéltárból származó adatok szerint 1965–1966 körül, tehát közvetlenül Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárrá választása után korszakos paradigmaváltás ment végbe a román belügyi stratégiában, amit a magyar társszerv nem vagy csak igen későn észlelt. 1964 tavaszán-nyarán Romániában nagy riadalmat keltettek azok a híresztelések, miszerint szovjet–magyar politikai egyezség körvonalazódik Erdély visszacsatolásáról. Az állambiztonsági szervek készültségét emelték, 1964 őszén több magyar nemzetiségű személyt őrizetbe vettek néhány napra, pl. Jordáky Lajos ismert kolozsvári szociáldemokrata politikust, akit a Securitate azzal gyanúsított, hogy más „jobboldali szociáldemokratákkal” (Bruder Ferenc, Pásztai Géza) memorandumot szerkesztett Erdély kérdéséről, amit az ENSZ-hez és a magyar kormányhoz kíván eljuttatni. 1966 januárjában a román BM egyik jelentése a magyar emigráció románellenes tevékenységéről számolt be, és néhány hónappal később Bukarestben már felső szintű állománygyűlést szerveztek „az egyes tartományokban tapasztalható magyar nacionalista megnyilvánulásokról”. Nicolae Pleşiţă, a BM Kolozs tartományi igazgatóság vezetője, később a hírszerzés magyarellenességéről ismert egyik irányítója kijelentette, hogy „lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy Magyarországra is ügynököket építsünk be, hogy ezek majd jelentsenek az ottani helyzetről, hogy felvegyék a harcot a magyarországi propagandától elvakult elemekkel, akik levelekkel és uszító anyagokkal bombázzák az itteni nacionalistákat, ellenséges cselekedetekre buzdítva őket”. Pleşiţă hozzászólása rendkívül fontos, mert arra enged következtetni, hogy Bukarest ekkor már szakítani készült a Varsói Szerződés azon alapelvével, hogy a tagállamok nem folytathatnak hírszerző vagy elhárító tevékenységet egymás ellen. Ezt az elhatározást erősítette meg az 1968-as csehszlovák válság. A prágai tavasz támogatása, majd augusztusban a szovjet bevonulás elítélése példátlan népszerűséget hozott a Román Kommunista Pártnak és személyesen Ceauşescunak. Ugyanakkor a háborús veszély riadalmat és pánikot okozott a lakosság körében. A magyar határőrség jelentése szerint szeptember elsején a Romániából visszatérő és a határon kikérdezett magyar turisták általános mozgósításról számoltak be: „Bukarestből Nagyvárad irányába páncélos és egyéb alakulatok vonultak. A vonatokon erős katonai ellenőrzés folyik, főleg röpcédulákat keresnek. A városokban megalakultak a munkás-milicia egységei, állítólag a helyi zavargások megakadályozására. A miliciában egyes források szerint csak román nemzetiségűek vehetnek részt. (...) Értesültünk arról, hogy Ceauşescu az erdélyi tartományokban előadásokat tart a magyarok megnyerése érdekében. Erdélyben elterjedt, hogy a szovjetek Erdélyt vissza akarják csatolni Magyarországhoz. A román fiatalok nagy része a hivatalos román állásponttal ért egyet. Romániában a 18 éven felüli lányok összeírása folyik azzal a céllal, hogy szükség esetén behívják őket katonai szakszolgálatra. A román szervek cseh és szlovák nyelvű propagandaanyagot adnak a csehszlovák turistáknak. Biharkeresztesen 12 darab ilyen röplapot találtak az egyik csehszlovák gépkocsiban, amelyet elkoboztak.” Ceauşescu lelkesedése Dubček különutas reformpolitikája iránt nem egyszerű taktikai fogás volt, hanem egy új nemzetpolitika szerves részét alkotta. Ennek legfőbb elemeit Románia 1967-ben fektette le, amikor a szovjet tömbben elsőként ismerte el az NSZK-t, és a „hat napos háború” után sem szakította meg diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Ezek után logikus lépésnek tűnik az a Marius Oprea és Dennis Deletant által feltárt körülmény, hogy a prágai invázió napjaiban, 1968 augusztusában Románia új állambiztonsági operatív egységet létesített, melynek célja a többi VSZ-tag hírszerző szerveinek hárítása volt. 1972-ben 0920. sz. katonai egységre, 1978-ban 0110. katonai egységre keresztelték a növekvő létszámú, szigorúan titkos alakulatot, mely 1989-ben már több mint háromszáz operatív tiszttel rendelkezett. Bizonyítottnak tűnik tehát, hogy a hatvanas évek második felétől Románia támadó pozíciók kiépítésére törekedett Magyarországon. A többi VSZ-tagtól eltérően, akik legfeljebb „kémelhárító rezidentúrát” működtettek Budapesten, vagy – lásd a fent idézett 1968-as példát – a hazatérő állampolgáraikon keresztül próbáltak bizalmas értesülésekhez jutni, a hetvenes és nyolcvanas években a román állambiztonsági szervek ellenségként kezelték Magyarországot, kiképzett ügynöki hálózatot és számos technikai eszközt vonultattak fel ellene. A hatvanas évek második felétől paradox helyzet alakult ki a két állambiztonsági szerv kapcsolatában. Egyfelől Románia távol tartotta magát a szovjet tömb országainak katonai együttműködésétől, megnehezítve a többoldalú együttműködést: kilépett a Varsói Szerződés egyesített parancsnokságából, rendszertelenül vett részt a tagállamok többoldalú állambiztonsági egyeztetésein, vagy különvéleményt fogalmazott meg a vitatott kérdésről. Ennek következtében egyrészt magyar–román viszonylatban is megszűnt a rendszeres és ügyszerű együttműködés. Másrészt a prágai tavasz előtti időszakban többnapos konzultációt tartottak Bukarestben (1966. május 2–7.) és Budapesten (1967. május 10–15.) a két állambiztonsági apparátust érintő legfőbb kérdésekről (az Egyesült Államok és a NATO katonapolitikája, az enyhülés megítélése és az ideológiai diverzió elhárítása). A fennmaradt jegyzőkönyv szerint a két belügyminiszter, Benkei András és Cornel Onescu részletesen megvitatta az együttműködés megvalósításának általános feladatait: „– Az információkat a két szerv – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – futárposta vagy rejtjeles kapcsolattartás útján küldi meg egymásnak. – Kölcsönösen tájékoztatják egymást azokról az adatokról, amelyekből az állami és a társadalmi rend biztonságának veszélyeztetésére lehet következtetni. – A két ország illetékes szervei – szükség esetén – megtárgyalják az együttműködés folyamán felvetődött kérdéseket. – A MNK belügyminisztere és a RSZK belügyminisztere vagy azok helyettesei /helyettese/ évenként megbeszéléseket folytatnak a jelen Jegyzőkönyvben foglalt határozatok teljesítésének értékelése és a további együttműködés érdekében szükséges intézkedések foganatosítása céljából.” Az egyeztetések azonban elakadhattak. 1967. október 27-én Benkei már csak azt javasolta román kollégájának, hogy legalább „a polgári, családjogi és bűnügyi jogsegélyről szóló – 1958. október 7-i egyezményből adódó rendőri feladatok végrehajtására” kössenek kétoldalú megállapodást. Ez lehetővé tette volna, hogy az egymás országába beutazó egyes magyar, illetve román állampolgárok által elkövetett „törvénybe ütköző cselekedetekkel kapcsolatos eljárást” egységes szabályozás és eljárás szerint rendezzék. A magyar tervezet szerint nemcsak a kiadatási kérelmekről értesítették volna egymást a felek, hanem kölcsönös tájékoztatást vállaltak volna a másik fél állampolgárai ellen indított nyomozásokról. 1968. március 4-én Márkus Sándor rendőr ezredes, a BM Nemzetközi Kapcsolatok és Tájékoztató Osztály vezetője Onescu válaszát közvetítette Benkeinek: „Tisztelt Miniszter Elvtárs! Értesítem, hogy az egyik fél országából a másik fél országában tartózkodó állampolgárok által elkövetett törvényellenes cselekedetekkel kapcsolatos eljárás egyesítése tárgyában kötendő egyezménytervezetet megkaptuk. Az okmányt figyelmesen tanulmányoztuk. Az egyezménytervezet tartalmazza azt a helyzetet, amely megfelel a mi jelenlegi szükségleteinknek, azonban megköveteli az érvényben levő jogszabályozás megváltoztatását. Figyelembe véve az egyezménytervezet megszövegezését, amely szerint – a BM-on kívül – egy sor feladat hárul más állami szervekre is, továbbá figyelembe véve azt a tényt, hogy az egyezménytervezet egy sor olyan kérdést is tartalmaz, amelyek meghaladják ezen minisztériumok hatáskörét, úgy véljük, hogy a tervezetben szereplő kérdéseket csak a két állam között megkötött egyezménnyel lehet szabályozni.” A visszautasító román választ a csehszlovák események követték, amelyek néhány hónapig lehetetlenné tették a tárgyalások újrafelvételét. 1969. május 12–17. között aztán ismét Bukarestben egyeztettek a felek és – valószínűleg szovjet nyomásra – aláírtak egy, a diplomáciai protokollnak megfelelően immár nem oroszul, hanem magyarul 2012. május 18.Katonadolgok (Emlékezés Sylvester Lajosra1955-öt jelzett a kalendárium. Kolozsváron, a Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán, a Marianum felső emeleti folyosóján egy fiatal, bakaruhás katonát pillantottam meg néhai Nagy Béla társaságában. Mindketten Kézdivásárhelyről jöttek felvételi vizsgára, a filológia magyar szakának levelező tagozatára. Magam is ezt az utat jártam, csak én orosz szakra iratkoztam. Aztán egy találkozásunk alkalmával megkérdeztem tőle: – Miért jöttél felvételizni katonai egyenruhában? Ő így válaszolt: – Ez alkalomra szabadságot nem kaptam. Túl kellett járnom az eszükön. Ezért cselhez kellett folyamodnom, és ilyen módon sikerült eltávozást kapnom. Ekkor Sylvester Lajos 21 éves volt. Később gyakrabban találkoztunk. Sylvester Lajos sokat foglalkozott az 1944. augusztus végi Úz-völgyi eseményekkel, ahol a sepsiszentgyörgyi 11. Székely Határőr Zászlóalj (mely magyar katonai egységnek magam is közkatonája voltam) állt hadrendbe az Árpád-vonalon. A szovjet hadsereg modern hadigépezettel legelőször itt érte el a történelmi Magyarország határát, 26-án kora délelőtt. Bejárta a "székely Don-kanyar" hadi eseményeinek színhelyeit, és első kézből írta le az Úz-völgyi hegyomlás című könyvében. Felkereste a túlélő frontszolgálatos katonákat, személyesen elbeszélgetett velük, filmet készített róluk. Megörökítette az eseményeket az utókor, a történelem számára. Ugyancsak az ő érdeme az Úz-völgyi temető 127 magyar hősi halottjának név szerinti azonosítása. Az elesettek nevei megjelennek az emlékmű márványtábláján is. A fent említett hadtörténetet tartalmazó dokumentumkönyv forrásanyagként szolgált olyan könyvek megírásához, mint Illésfalvi Péter, Szabó Péter, Számvéber Norbert Erdély a hadak útján 1940–1944, vagy dr. Ravasz István Magyarország és a magyar királyi honvédség a XX. századi világháborúban című művei. Bejárta a Csángóföldet, és Csupa csapás az élet című könyvében rögzítette a történelmi Magyarország Kárpátoktól keletre fekvő területén élő csángó magyarok életét, sorsát. Háromszék egyik legtermékenyebb újságírója volt, számtalan cikke, esszéje, könyvismertetője látott napvilágot. Támogatta a régió képzőművészeit, pennás embereit, egész kulturális életét. De mindez csak morzsa életművéből, mely kötelez, hogy emlékét megőrizzük, mert Sylvester Lajosok nem mindennap születnek. Nyugodj békében, barátunk, a szemerjai anyaföldben. Boér Imre. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. szeptember 28.In memoriam: dr. Könyves Tóth Kálmán (1929–2007)Jelen írás az öt éve elhunyt dr. Könyves Tóth Kálmán matematikus, nyelvész, tankönyvírónak szeretne emléket állítani. Mikor a Népújság olvasóinak hat évvel ezelőtt röviden bemutattam Űrtan elemei kezdőknek című írásomban dr. Könyves Tóth Kálmánt (Népújság, 2006. október 21.), akkor még közöttünk volt, és éppen készült, hogy életében először és sajnos utoljára eljöjjön Erdélybe. Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy e nevet több jeles személyiség is viselte. Az ismertetendő matematikus, dr. Könyves Tóth Kálmán unokabátyja is Könyves Tóth Kálmán nevet viselt, református pap volt, ugyancsak jeles író, akinek az apja Könyves Tóth Mihály, a debreceni Nagytemplom papja abban az időben, amikor Kossuth Lajos Debrecenben, éppen a Református Kollégiumban kihirdette a Habsburgok trónfosztását. (A református pap Könyves Tóth Kálmánról a következőképpen emlékezik meg Szinnyei lexikona: „Könyves Tóth Kálmán, ev. ref. lelkész, Tóth Mihály ev. ref. lelkész és Medgyessy Eszter fia; szül. 1837. aug. 31. (szept. 8. kereszteltetett) Debrecenben; tanulmányait nagyrészt szülővárosában végezte. A szabadságharc alatt a szatmári katonai intézetben volt. A világosi fegyverletétel után apja fogságra jutván (anyját már 9 éves korában vesztette el), ő és három testvére a rokonoknál találtak menedéket. Gimnáziumi tanulmányai közben a német, francia s angol nyelvet is elsajátította. 1860-ban elvégezte a teológiát és egy évig Szepes megyében időzött. 1861 őszén az utrechti egyetemre iratkozott be; két évet itten, felet Párisban, felet Londonban töltött. Hazatérte után 1863 őszén kunszentmiklósi lelkész lett, míg 1866. Laczháza, 1883. Debrecen hívta meg papjául, hol 1884-ben a tiszántúli egyházkerület megválasztotta tanácsbírónak.”) 2006-ban a Sapientia Egyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának matematika-informatikai tanszékcsoportja emlékkonferenciát szervezett Bolyai Farkas halálának 150. évfordulójára. Kellemes meglepetést akartam szerezni a résztvevőknek, és ezért meghívtam Budapestről dr. Könyves Tóth Kálmán nyugalmazott matematika-fizika szakos tanárt. Ugyanis olvasmányaimból tudtam, hogy akkor már 50 éve, Szegeden, Bolyai Farkas halálának 100. évfordulóján az akkor fiatal Könyves Tóth Kálmán kőszegi matematikatanár bejelentette, hogy a mai fiatalság számára átdolgozta Bolyai Farkas utolsó magyar nyelvű hattyúdalát, az Űrtan elemi kezdőknek című tankönyvét. Bolyai Farkas utolsó műve a német nyelvű Kurzer Grundriss Eines Versuchs volt. Sajnos Könyves Tóth Kálmán művének kiadása elmaradt. Így meg kellett találnom Könyves Tóth Kálmánt, és szerencsémre a Bencés Öregdiákok Szövetségének honlapján viszonylag hamar rá is leltem. Kiderült, hogy családja ősi erdélyi család, egyik őse még Rákóczi Zsigmond fejedelemtől kapta nemesi oklevelét, de ő maga sohasem járt még Erdélyben. Így aztán meghívtuk, és a 2006 novemberében tartott csíkszeredai konferenciánkra az akkor 78 éves idős tanár el is jött. Könyves Tóth Kálmán 1929. május 1-jén született Budapesten. A bencések pannonhalmi kétnyelvű (magyar-olasz) gimnáziumában érettségizett 1947-ben. Ugyanott novícius is volt, de végül nem lett szerzetes. A matematika és a nyelvészet mellett nagyon szerette a zenét, és élete során kapcsolata e három tudománnyal mindvégig megmaradt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-fizika-ábrázoló geometria szakán végzett, majd 1954-ben Kőszegen kezdett el tanítani. Az akkori Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban találkozhatunk is a nevével, szívesen küldött kitűzendő feladatot a lapnak. Kőszegen került kapcsolatba az akkor már idős Visnya Aladárral, tőle kapta Bolyai Farkas: Űrtan elemei kezdőknek könyvecskéje eredeti példányát. Visnya Aladár Fejér Lipót pécsi iskolatársa volt, mindketten Maksay Zsigmondtól tanultak matematikát. Könyves Tóth Kálmán mesélte, hogy úgy tartották, Visnya Aladárból valószínűleg nagyon jó matematikus válhatott volna, 1896-ban még az Eötvös-versenyt is megnyerte. Később azonban a természettudományok felé fordult, botanikus és zoológus lett, ő alapította a kőszegi Jurisich Miklós Múzeumot. Könyves Tóth Kálmán nagy lelkesedéssel tanított, még zenekart és énekkart is szervezett a gimnázium tanulóiból. Évente nívós hangversenyeket tartottak. Később, Budapestre kerülve, az Egyetemi Számítóközpontban dolgozott, főként az akkor már népes családja jobb ellátása érdekében. Itt írta meg az egyetemi felvételikkel kapcsolatos könyvét, a Szándék és valóságot. Nyelvészekkel közös munkában részt vett a magyar Szóvégszótár szerkesztésében. Matematika tagozatos tanulók részére készített tankönyvekbe írt fejezeteket a geometria axiomatikus felépítésével kapcsolatban, valamint az integrálszámításról. Csíkszeredában mindenki számára feledhetetlen előadást tartott a fél évszázada Csipkerózsika-álmát alvó munkájáról. Hallgatva őt, az volt az érzésünk, hogy személyében akkor Bolyai Farkas járt ott közöttünk. Előadása végén könyvének kéziratát és a hozzá kapcsolódó anyagokat átadta e cikk írójának, annak reményében, hogy a könyv majd egyszer valamikor meg fog jelenni. Könyves Tóth Kálmán ugyanekkor magával hozott egy másik könyvet is a konferenciára. Luca Pacioli 1494-ben megjelent nagy matematikai enciklopédiáját, a Summa de Arithmetica, Geometria, Proportioni e Proportionalità (Az aritmetikának, geometriának, mértékeknek és aránylataiknak foglalata) c. kötet 1994-ben megjelent reprint kiadását. Őt kérték fel ugyanis arra, hogy amikor a British Library engedélyt adott a magyarországi hasonmás kiadásra, akkor a kettős könyveléssel kapcsolatos részeket magyar nyelvre lefordítsa. E fordítás meg is jelent egy, a könyvhöz tartozó külön füzetben. Kálmán Szabó Péter Gábor szegedi matematikatörténésznek az értékes kötet egyetlen saját példányát is odaajándékozta. Hosszan elbeszélgettünk, mesélt az életéről, családjáról. Élmény volt Kálmánnal együtt lenni, nagy ajándék az élettől, hogy megismerhettük. Sajnos a csíkszeredai kirándulása után, éppen 5 éve, 2007. szeptember 26-án hunyt el Budapesten. Örömmel írhatom, hogy sikerült teljesíteni Könyves Tóth Kálmán kívánságát, és 2009-ben a szegedi Polygon Kiadó megjelentette Bolyai Farkas Űrtan elemei kezdőknek c. könyvének Könyves Tóth Kálmán általi feldolgozását. Köszönet illet mindenkit, aki melléállt a kiadás ügyének, így dr. Kincses János főszerkesztőt, aki felvállalta a kézirat gondos megjelentetését, dr. Prékopa András és dr. Hatvani László professzorokat, hogy az MTA Matematikai Osztályán támogatásukkal biztosították a kiadás anyagi hátterét, és dr. Szabó Péter Gábor matematikatörténészt, aki lektorálta és a kiadást előkészítette. Dr. Könyves Tóth Kálmán egyik legértékesebb munkája pe'l FRATE LUCA detto el PACIOLO, az AMA KIS JÁMBOR néven ismert LUKÁCS barát, Toscana SZENTSÍR városkájából, a KISEBB ATYAFIAK RENDJE tagjának, Leonardo da Vinci tanárának és barátjának, a gazdasági könyvelés első alapművének a fordítása. IRODALOM Oláh-Gál Róbert – Szabó Péter Gábor: Előhang. In: Könyves Tóth Kálmán: Elemi geometria kezdőknek. Bolyai Farkas Űrtan elemei kezdőknek című könyvének újrafogalmazott, jegyzetekkel ellátott kiadása (A sajtó alá rendezésben közreműködött: Szabó Péter Gábor), Szeged, 2008. Polygon. pp. 1-3. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái: https://mek.oszk.hu/03600/03630/html/k/k12541.htm OLÁH-GÁL RÓBERT Népújság (Marosvásárhely) 2013. május 3.Emléktábla avató CsernakeresztúronKisebb ünnepségre került sor május elsején Csernakeresztúron, amikor az 1994-ben alapított bukovinai székely tájházra új emléktábla került. Az eredeti tábla egyszerű pléhből készült, helyére viszont szép ázsiai márványtábla került, melyet Szabó Péter csernakeresztúri születésű temesvári plébános saját költségén állíttatott fel. A rövid, de szép ceremónián, Szabó Péter atya és Tóth János, csernakeresztúri kollégája megáldotta a bukovinai székely hagyományokat megörökítő tájházat, azok ápolásának fontosságát hangsúlyozván a szép számba összegyűlt helyi közösség előtt. Mielőtt a helyi hagyományőrző egyesület bukovinai székely népviseletbe öltözött fiataljai táncokkal léptek volna fel, az egybegyűltek elénekelték a székely himnuszt, amelyhez a csernakeresztúriak erősen kötődnek, noha őseik régen, az 1764-es madéfalvi veszedelem után elszakadtak a Székelyföldtől és Bukovinába menekültek, majd onnan 1910–11-ben a Déva melletti faluba telepedtek. A néptáncok előtt a hagyományőrző egyesület tagjai színes szalagokkal díszítettek fel egy fát, a faluban még most is él a bukovinai hagyomány, mely szerint a lányos házaknál így díszítenek fel egy-egy fát. A faluban több ilyet lehet látni most is. A főtéren bemutatott táncok szintén ehhez a hagyományhoz kötődtek. Chirmiciu András Nyugati Jelen (Arad) 2013. október 10.Beszélgetés Jankó Andrással, az Aradi Kölcsey Egyesület elnökévelGazdag, színes programokat terveznek Jankó András, az Aradi Kölcsey Egyesület elnöke a minoriták tiszteletére szervezett, könyvbemutatóval egybekötött előadáson a következő időszak programjairól beszélt, amelyeket a következő beszélgetésben próbálunk számba venni. – Elnök úr, megkérném az Egyesület közeljövőben tervezett programjának a bővebb ismertetésére. – Talán előbb érdemes lenne szólni a Havi Szemle utolsó, szeptember–októberi számáról, ami kissé bővebb terjedelemben, 56 oldalon jelent meg. Szerintem nem csak bővebb, hanem tartalmasabb, színesebb is, vagyis az Aradi Magyar Napokhoz méltó, ünnepi kivitelezésben látott napvilágot. A címlapon egy szép Hajós-képet, míg belül 26 író–költő írásait tartalmazza, akik közül 13 aradi. Az aradiak közül Szabó Péter verse, Péterszabó Ilona és Erdélyi István prózája ragadta meg a figyelmemet. Szabó Péter majláthfalvi szívnek kedves verset írt, Péterszabó Ilona olyat, amit többször is el kellett olvasnom, hogy megértsem, tehát feladat elé állított. Erdélyi István olyan esetet ír le, amilyenről nem gondoltam volna, hogy ilyesmi is megesett Aradon. Az említettekkel párhuzamosan, az összes írást érdemes elolvasni. A Havi Szemle legutolsó számát azért említettem, mert tartalmazza Kozma Dezső és Pomogáts Béla egy-egy írását. Azokét, akik október és november folyamán a vendégeink lesznek. Kozma Dezső, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének a professzora, számos tanulmány és könyv, tankönyv szerzője. A mostani számban Madách Imréről, illetve a művéről, Az ember tragédiájáról írt tanulmányát közöljük. Ő október 15-én, jövő kedden 13 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében a diákoknak tart előadást Mikszáth Kálmánról, majd 18 órától ugyanott Gárdonyi Gézáról beszél. Tudni kell róla, hogy nagyon jó előadó, kiváló mesélő, és szívesen válaszol mindenfajta kérdésre. Ha már itt tartunk, megemlítem a november 6-ai eseményt is, amelyen Serdült Benke Éva székelyföldi író Erdélyi bárka című könyvét mutatja be 18 órától Ujj János, szintén a Főgimnázium dísztermében. Folytatva a Havi Szemléről szóló beszámolót, a mostani számban közlünk egy Pomogáts Béla által jegyzett Weöres Sándorról szóló tanulmányt azon az apropón, hogy november 20-án, ugyancsak a Főgimnázium dísztermében 13 órától a diákoknak, míg 18 órától mindenkinek tart előadást Szántó Györgyről. Pomogáts Bélát, gondolom, nem kell különösebben bemutatni, rengeteg titulusa, tisztsége van. Közülük csak a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudomány Tanszékének igazgatóhelyettese, illetve az Anyanyelvi Konferencia elnöke címeket említem, de tagja a Román–Magyar Történész Bizottságnak, s eddig közel 60 könyvet irt. – Könyvvel kapcsolatos programokon kívül más kulturális rendezvény szerepel-e a terveik között? – Hogyne szerepelne, hiszen november 23-án egy regionális néptánc-találkozót szervezünk Aradon, vajdasági és anyaországi vendégekkel, december 14-én viszont adventi templomkórus találkozót szervezünk. A jelzettek azok, amelyeknek már összeállt a programjuk, de kidolgozás alatt lévő rendezvények is szerepelnek a terveink között. A napokban keresett meg telefonon a magyarországi Mentor Könyvkiadó azzal a kéréssel, hogy szerveznénk-e számukra egy bemutatóval, eladással egybekötött könyvkiállítást? Ugyancsak a napokban keresett meg egy, Olaszországból hazatért személy, aki kegytárgyak kiállításával foglalkozik. A közel 20, főként festményekből, szobrokból álló kiállítási anyagot is be szeretnénk mutatni. Mivel a sajtó jóvoltából egyre nagyobb közönség ismerkedik meg a munkánkkal, egyre többen keresnek meg programajánlattal. Senkit nem utasítunk vissza, mert az Egyesület vezetősége egyre változatosabb, gazdagabb közművelődési programokkal kívánja meglepni az aradi és a megyei magyarságot. Amint eddig is történt, minden eseményt idejében, bővebben népszerűsíteni kívánjuk. – Köszönöm a tájékoztatót. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2013. december 7.In memoriam Szabó Csaba2013. december 14-én délután 5 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának előcsarnokában különleges, az egyetem 1963–1987 közötti korszakának egyik meghatározó tanáregyéniségére, Szabó Csaba zeneszerzőre, az intézetben beszédtechnikát és zenei ismereteket oktató adjunktusra emlékeztető kötet bemutatására kerül sor. Szabó Csaba /Ákosfalva, 1936. ápr. 19. – Szombathely, 2003. máj. 23./ akár Marosvásárhely zenei életének kiemelkedő személyiségeként, akár a színészképzés korszerűsítésének egyik jelentős képviselőjeként egyaránt számot tarthat az utókor tiszteletére, magas szintű értékelésére. Az egyetemen található hivatalos dokumentumok szerint Szabó Csaba számára 1963. október 1- jétől állította ki a munkakönyvet a személyzeti osztály, helyettes adjunktusi beosztásban. Ezt követően 1964. október 1-jétől a helyettes jelzőt a törvényben előírt egy év leteltével eltörölte a hivatal, s véglegesített adjunktusa lett az intézménynek. 1966. október 1-jétől a marosvásárhelyi Állami Népi Együttes karmesterének nevezték ki másodállásban, azonban továbbra is teljes katedrája maradt a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. 1987. szeptember 15- én szakadt meg adjunktusi beosztású alkalmazása, miután a kommunista diktatúra törvényei értelmében a kitelepedést kérvényező egyének nem taníthattak romániai oktatási intézményekben. 1988-tól 2003-ig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán folytatta zenepedagógusi pályáját, melynek során elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója jelentette számára a legfontosabb iránymutatást. A színészképzésben eltöltött negyedszázad során jelentős mértékben járult hozzá a beszédtechnika, a hangképzés és a színpadi beszéd oktatásának tudományos alapokra helyezett korszerűsítéséhez, valamint a zenei ismeretek és énekhangképzés kifejlesztéséhez; addig ezeket a diszciplínákat inkább tapasztalati alapokra építve oktatták az intézetben közreműködő tanárok. Muzsikusi munkásságát tekintve elmondhatjuk, hogy Szabó Csaba egész élete, egész életműve "harcos" küzdelem a magyarság megmaradásáért és művelődéséért, a magyarság zenekultúrájáért: beleértve zeneszerzői, zenetudósi és zenepedagógiai tevékenységét is. Zeneszerzői és tudományos érdeklődése egyaránt szülőföldje magyar népzenei és zenetörténeti hagyományához kötötte: Marosvásárhelyt a Franz Schmidt-tanítvány Trózner József, majd Kolozsvárott a Gheorghe Dima Zeneakadémián a Kodály-tanítvány Jodál Gábor és Jagamas János növendékeként elkötelezett kutatója és művelője erdélyi nemzeti hagyományainknak. Seres András etnográfussal közösen 1991-ben megjelentetett Csángómagyar daloskönyve és az Erdélyi magyar harmóniás énekek a XVIII. századból című, 1999-ben a Magyar Művészeti Akadémia által a millenniumi pályázaton Arany Díjjal jutalmazott tudományos gyűjteménye örökre beírta a nevét a magyar zenekultúra történetébe, a magyar örökség aranykönyvébe. Zeneszerzői életműve tematikai és műfaji szempontból rendkívül sokrétű, stílusában igen sokszínű. Az avantgárd új asszociatív zenei nyelvét a magyar zene harmóniás fundamentumába ágyazta. Vokális művei – a gyermekkarok játékosságától, vidámságától (Csingi-lingi reggelek) vegyes karainak drámaiságáig (Kőműves Kelemen) ívelnek, sajátos kórustechnikai megoldásokkal. Vokális-szimfonikus alkotásai – a Szent Márton-mise és a Szent Cecília-mise, miként a részben ide sorolható Passacaglia Kájoni János Székely miséjének Kyrie eleison dallamára című darab – a magyar evangéliumi zeneművészetnek talán legszentebb teljesítményei közé tartoznak. Szőllősy András Szabó Csaba zeneszerzői életművéről írt szavait a kötet előszavának írója idézi: "Ez a gyémánt kétféle ragyogást sugároz: a korszerűségét és az időtlenségét." S ha majd egyszer, nem távoli időben, képes lesz valaki megírni az erdélyi magyar zenekultúra történetét, Szabó Csaba életművét a legfényesebb lapokra helyezheti el. A Szabó Csaba Nemzetközi Társaság nemes feladata lehet az elkövetkező időkben az erdélyi magyar zenetörténet kutatásainak összefoglalása és közreadása a XVIII. századtól Seprődi János munkásságán át egész Szabó Csabáig – és tovább. Hiszen minden sovinizmus nélkül igaz lehet Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versének üzenete a XVIII. és XIX. század fordulójáról: "Itt van a legvégső oltára Pallasnak, Az emberiségnek, a csínosodásnak…" – napjainkig érő nemzeti elkötelezettség. A bemutatásra kerülő kötet példaértékű alapossággal tekinti át Szabó Csaba életútját, művészi és pedagógusi pályáját. Az életmű fejezeteit különböző szerzők tollából olvashatjuk: Láng Gusztáv életrajzi vázlatát, a marosvásárhelyi évekről Csíky Csaba és Kovács Levente tanulmányait. Angi István, Pávai István és Elekes Márta írásai a zeneszerző műhelyébe kalauzolják az olvasót, a szombathelyi évekről Köteles György közöl átfogó szintézist. A kötetet Ittzés Mihály és Szabó Péter szerkesztették. A kottagrafika Kocsis Tamás munkája. A borítóterv, a tipográfia, a tördelés az Írisz Repro Stúdióban, Kecskeméten történt. Felelős kiadó a Cellissimo Bt. ügyvezetője, Budapest, 2013. Nyomdai kivitelezés: Prime Rate Nyomdai Kft., Budapest. Felelős vezető: dr. Tomcsányi Péter. Az előszót Tóthpál József jegyzi. A kötetben az életművet átfogóan bemutató, gazdag dokumentációs anyag található, Szabó Csabáné Szánthó Klaudia és Szabó István válogatásában és összeállításában. A művész hagyatékának és szellemiségének ápolója a halála óta elmúlt évtizedben a Szabó Csaba Nemzetközi Társaság. A függelékben dokumentumok, interjúk, nyilatkozatok, kritikák, beszámolók, levelek, nekrológok, megemlékezések, valamint Szabó Csaba műveinek (zeneművek, irodalmi művek, hangfelvételek) jegyzéke található. A könyvbemutatón több tanulmány szerzőjével (Csíky Csaba, Elekes Márta, Pávai István – aki vetítéssel egybekötött előadás keretében méltatja Szabó Csaba népzenével kapcsolatos munkásságát) találkozhat az érdeklődő közönség, jelen lesznek Szabó Csaba családjának tagjai, özvegye és fia, valamint volt tanárkollégák, tanítványok. Csíky Csaba összeállításában elhangzik néhány, Szabó Csaba által szerzett kórusmű és zongoradarab (Ávéd Éva előadásában). Az esemény mediátora Kovács Levente. Kovács Levente Népújság (Marosvásárhely) 2013. december 12.Az egyetlen magyar drogterápiás központ húsz éveEgész Erdélyben ez az egyetlen magyar nyelven működtetett ilyen jellegű, intézményes keretek között dolgozó segélyszolgálat, amellyel több ezer szenvedélybeteg és azok hozzátartozója került kapcsolatba. A rövid terápiás – 12 napos – programokon másfél ezernél több szenvedélybeteg és azok hozzátartozója fordult meg a két évtized alatt. A Magyarózdi Drogterápiás Otthonban a megnyitása óta, 2005-től közel kétszázötven személy vett részt hosszú terápiás – 6 illetve 9 hónapos – programon. A Bonus Pastor Alapítvány (BPA) és a Református Mentő Misszió (RMM) 1993 óta az Erdélyi Református Egyházkerület védnöksége alatt végzi a szenvedélybetegek közötti munkáját. A hosszabb ideig, vagy véglegesen absztinenssé válók részaránya meghaladja a 75 százalékot. Míg kezdetben az alkoholfüggők tették ki a segélykérők zömét, mára már más függőségek miatt is felkeresik a missziót és az alapítványt. Kábítószer-, szerencsejáték-, internet-, dohányzásfüggők egyre nagyobb számban érzik úgy, hogy számukra a magyarózdi terápiás otthon nyújthat csak segítséget. A húszéves múltról, sikerekről, beteljesületlen vágyakról s a továbblépés lehetőségeiről tartott tájékoztatót a BPA/RMM a marosvásárhelyi Ama Deus kávézóban csütörtökön délután. Ennek keretében Lőrincz János és Jakab István, a Marosi és a Maros-Mezőségi Református Egyházmegyék esperesei osztották meg a mentő misszióval kapcsolatos gondolataikat a résztvevőkkel. A RMM vezetője, a BPA alapítója, Horváth Levente lelkészelnök elmondta: a két évtized alatt rengeteg szaktudás, tapasztalat és gyakorlat halmozódott fel a misszió munkatársaiban. Jelenleg az erdélyi magyar társadalom mintegy tizenöt százaléka szenved valamilyen függőségben, amitől szabadulni óhajtana. Az igények és elvárások növekedésével a munkatársi kör bővült számbelileg, de összetétel tekintetében is, hisz már pszichológusok, orvosok, terapeuták tartoznak a csapathoz a lelkészek mellett. Adorján Éva, a magyarózdi Drogterápiás Otthon vezetője arról számolt be, hogy ma már felvállalják a szenvedélybetegek állapotukat, és szeretnének is szabadulni függőségeiktől. A múlttal ellentétben ez már nem jelent tabutémát, ennélfogva pedig könnyebb segíteni. Jelenleg a korábban beutaltak közül 122 személy absztinens most is, ami cáfolja azt a korábbi hiedelmet, hogy az alkoholfüggőségtől nem lehet szabadulni. Erdő Endre a BPA ügyvezető igazgatója az otthonukként szolgáló, XVI. században épült magyarózdi Radák-Pekry kastély történetéről beszélt. A beszélgetések végén kikristályosodott – azért van még mindig egyedül a BPA/RMM, mert a kormányzat és a politikum még mindig szűklátókörűen kezeli a függőségek, szenvedélybetegségek kérdését, lerekednek a drogfogyasztás, vagy az alkoholizmus jogi vonatkozásainál, a rehabilitáció kérdése teljesen elsikkad. Ezért is van az, hogy állami alapokból a legminimálisabb támogatást kapják Magyarózdon. A 20 éves évforduló alkalmából a marosvásárhely-Alsóvárosi Református templomban (Ludasi utca 3. szám) hálaadó ünnepélyt tartanak vasárnap, ahol Kató Béla püspök szolgál. Meghívott: Szabó Péter operaénekes és a KRIKK együttes. A program: 9 órától fórumot tartanak a kábítószerekről, függőségről (Bartha Éva pszichológus), 10-12.30 óra között istentisztelet, bizonyságtételek, ünnepi együttlét, míg 12.30 és 13 óra között szeretetvendégséget tartanak. Bakó Zoltán Székelyhon.ro 2014. január 13.Don-kanyar: a magyar sereg a szomszédokkal való harcra készültMindent egybevetve hozzávetőlegesen 130 ezerre tehető a 2. magyar hadsereg csaknem egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma. Mondta el Szabó Péter hadtörténész, a Don-kanyar című kötet szerzője hétfőn az MTI-nek. Közülük 49-50 ezren estek el, s csaknem ugyanennyien is sebesültek meg. Javarészt a szovjet rádió hivatalos jelentését alapul véve 27-28 ezerre tehető a hadifoglyok száma, közülük kevesen térhettek vissza – állapította meg a történész. A hősi halottak – akik számát javarészt az eltűntté nyilvánításokból lehet kikövetkeztetni – és a sebesültek aránya a hadsereg 1943. januári, februári visszavonulása során s az azt követő újjászervezése alatt vált megközelítően egyenlővé, az ebben az időszakban a megfagyottak magas száma, illetve a sebesültek gyors és biztonságos hazaszállításának lehetetlensége miatt. Az 1943. januári szovjet offenzíva megindulását követően a munkaszolgálatosok szenvedték el arányában a legnagyobb veszteségeket – jegyezte meg. A történész hangsúlyozta: nem lehet pontosan tudni, hogy a sebesülten hazatérők közül hányan haltak meg itthon, mint ahogy azt sem, hogy a 27-28 ezer hadifogolyból hányan tértek haza. Utóbbiak közül legtöbben már a hadifogolytáborba szállításuk közben meghaltak, becslések szerint pedig mindössze 3-4 ezren élhették túl közülük a megpróbáltatásokat. Szabó Péter rámutatott: „a sajtóban általában túlzott, 150-200 ezer főben meghatározott veszteségi adatok ismétlődnek", amit nem támaszt alá a hadsereg 1943. május 21-i veszteségkimutatása. Arra is felhívta a figyelmet, hogy 1942 tavaszán küldtek ki mintegy 200 ezer katonát a Don-kanyarba, de már az év novemberében döntöttek arról, hogy kiszállítanak egy 45-50 ezres kontingenst a magyar katonák egy részének leváltására. Ez azonban éppen az 1943. január 12-i szovjet támadás időpontjával esett egybe, így azok sem jöhettek haza, akiket leváltottak volna, emiatt mintegy 250 ezres magyar hadsereggel kell számolni, ami pedig a 2. hadsereg veszteségeinek arányait csökkenti. Szabó Péter közölte: Magyarország csak 1938-tól kezdhetett el fegyverkezni a bledi egyezmény értelmében, az visszaadta az ország fegyverkezési önállóságát, s ennek anyagi alapját a szintén 1938-as Darányi Kálmán-féle győri program adta meg. A világszerte zajló háborús készülődés miatt azonban a magyar hadsereg nemigen tudott fejlesztésekbe kezdeni, mivel a fegyvergyártás egyes technológiai eljárásait értelemszerűen nem akarták megosztani a különböző államok Magyarországgal. Kiemelte: a magyar hadsereg a revízió megvalósítására készült, ennek értelmében a szomszédos államokkal való harcokra, de semmiképpen nem távoli hadszíntereken zajló, nagyhatalmakat felvonultató háborúra készült. A legfontosabb tehát akkoriban az ország határainak védelme volt, ennélfogva a magyar honvédalakulatok fegyverzetét és felszerelését egy esetleges közép-európai hadszíntér viszonyaihoz igazították. A 2. magyar hadsereget az ország lehetőségeihez képest a legjobban igyekeztek felszerelni – állapította meg. Beszámolt arról, a legénység mindvégig hitt abban, hogy felváltják őket és hazatérhetnek, az azonban már 1942 nyarán világossá vált, hogy a 2. magyar hadseregnek az 1942-1943-as telet is a Don-kanyarban kell töltenie. Emiatt már nyáron megkezdődtek a téli ruhagyűjtések, erre szólított fel Horthy Miklósné rádiófelhívása is 1942. augusztus közepén. Azt viszont nem lehet tudni, hogy mennyi szállítmány jutott el a magyar katonákhoz, mert szállítási nehézségekkel küzdött a magyar hadsereg, ezért rengeteg bakancs, nemezcsizma és egyéb téli felszerelés maradt kiosztatlanul. A raktárakat a visszavonuláskor felgyújtották, hogy ne kerüljenek az ellenség kezére. A Don-kanyarban zajló harcokhoz az ország gépjárműállományának felét mozgósították, amelybe beletartoztak a polgári személyektől bevonultatott gépjárművek és országos járművek (szekerek). A 2. magyar hadsereg létszáma egyebek mellett azért is volt viszonylag nagy, mert a tüzérség fegyvereit javarészt fogatolt járművekkel szállították – fűzte hozzá. Emlékeztetett arra: a pártállami időkben, 1959-ben Münnich Ferenc kormányfő előszavával jelent meg dokumentumgyűjtemény a 2. hadseregről, s akkoriban „nem a történészek foglalkoztak ezzel a témával". Nemeskürty Istvánnak 1972-ben jelent meg a sok kiadást megért Requiem egy hadseregért című könyve, a szerző pedig „azóta sem tágít egyetlen egy hipotézisétől sem". Ezek között szerepel, hogy a 2. hadsereget „halálba szánták rossz fegyverzettel és felszereléssel", emiatt eleve elrendeltetett a sorsa. Sára Sándor Krónika című dokumentumfilmje és az ez alapján készült Pergőtűz című mozifilmje az egykori szemtanúk elmondása alapján mutatta be az eseményeket – tette hozzá. A hadtörténész elmondása szerint az első hiteles feldolgozások között kell megemlíteni a nyolcvanas évek második feléből Szakály Sándor forrásközlését a Hadtörténelmi Közlemények, illetve Kornis Pál Don-kanyart megjárt munkaszolgálatos két tanulmányát, de a téma új szemléletű feldolgozása a rendszerváltás után gyorsult fel igazán. A ma még élő visszaemlékezők, akik megjárták a Don-kanyart, 90-95 évesek, és egyre kevesebben vannak, így az oral historyn alapuló kutatás jelentős akadályokba ütközik. MTI Erdély.ma, 2014. július 15.X. Zimándújfalui NapokKorona egy évtizedes sikertörténetre Pénteken, a Zimándújfalui Napok X. rendezvénysorozata a kultúrotthon melletti, 22 órára meghirdetett gyülekezőt követően fáklyás felvonulással kezdődött, melynek során, mintegy 60 fiatal, zenekísérettel járta be a település főbb utcáit. Szombaton 16 órától a szokásos zenés hívogatás következett, ahol a 4 hintót és a zenészeket szállító társzekeret Kocsis József alpolgármester homokfutón vezette. A hintókon helyet foglaló fiatalok énekelve, a társzekérről harsogó zeneszóval hívogattak a rendezvénysorozatra. Az 18 órakor sportvetélkedőkkel indult: a fiatalok számára az iskolaudvaron megszervezett kosárlabda-mérkőzésekkel; a szervezők által felkért Gali Izabella és csapata a gyermekeknek aszfaltrajz-versenyt, kerámiafestést, kézimunkákat, illetve arcfestést szervezett. Emellett fiataloknak ki mit tud versenyt, érdekes programokat szerveztek, majd szabadtéri diszkó zárta a napot. Hálaadó szentmise a támogatásokért Vasárnap a helybeli katolikus templomban 12 órakor kezdődött a hálaadó szentmise, amit az orgona felújítása támogatóinak a tiszteletére ajánlottak fel. A trombitaszólóval indult szertartáson ft. Szabó Péter kanonok-plébános köszöntötte az anyaországi, illetve itthoni vendégeket és a híveket, majd örömének és hálájának adott hangot, amiért a jólelkű támogatóknak és közreműködőknek köszönhetően, az ünnepi szertartáson a felújított orgona újra a régi hangján hirdetheti Isten dicsőségét, de a templom is felújítva várja a híveket. A továbbiakban ismertette az előbb boldoggá, majd II. János Pál pápa által szentté avatott Szent Pio atya életét, akinek a kisméretű szobrát az egyházközség ajándékba kapta Olaszországból. Miután a kanonok-plébános vezetésével közösen elmondták a Pio atya szentté avatása alkalmából II. János Pál pápa által írt imádságot, a templom előcsarnokának a bal oldalán elhelyezett, Szent Pio atya szobrára áldást kért, tömjénfüsttel illette, majd megszentelte. A szertartás ünnepélyességét a Szilvágyi Gellért által felkészített templomkórus pallérozott énekei mellett, nagyban emelte Aurel Pisleagă trombitaművész kezdő, illetve záró szólója, Tóth Flóra orgonaművész játéka, Bodroghi Andrea szólóéneke, illetve Fall Ilona színművész szavalata, továbbá a „Hogyha ír majd édesanyám…” kezdetű dalnak a megszólaltatása, ami sok résztvevőnek könnyeket csalt a szemébe. Az ünnepélyességhez nagyban hozzájárult a Kozma Matild által szervezett és vezetett, népviseltbe öltözött gyermekek és fiatalok látványos be-, majd kivonulása, illetve az első padsorokban történt elhelyezkedése. Az ünnepélyes szentmiséről mindnyájan lélekben feltöltődve távoztak, az anyaországi vendégek tiszteletére a községi tanács nevében Kocsis József alpolgármester a kultúrotthonban, a templomban fellépett vendégek tiszteletére ft. Szabó Péter kanonok-plébános adott ebédet a parókián. Ünnepi program A X. Zimándújfalui Napokra elkészült, térkővel burkolt nézőtérrel ellátott, új nyári színpadról 16 órakor a szervezők, a Borostyán Egyesület nevében Ménesi Melinda alelnök köszöntötte magyarul–románul a résztvevőket, akiknek betekintést nyújtott az Egyesület tízéves életébe, a közművelődési programjaikba. A továbbiakban színpadra kérte Gheorghe Dorel Vidran polgármestert és Kocsis József alpolgármestert, akik románul, illetve magyarul köszöntötték a vendégeket, majd a községfejlesztés legutóbbi lépéseiről beszéltek, végezetül jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánva mindenkinek. A programot Zsámbok Emese diáklány indította útjára Sajó Sándor Magyarnak lenni című költeményének a megszólaltatásával. A továbbiakban maga magyarul, míg Petrus Antónia románul vezette a műsort, amiben először a Bold Ildikó óvónő által felkészített óvodások esernyős táncát konferálták be, majd a színpadra kérték a testvértelepülés, Füzesgyarmat képviselőjét, Macskinné Poór Erzsébetet, a menettánc-oktatás művészeti vezetőjét, aki köszöntötte az egybegyűlteket és a község vezetőségét, majd a náluk zajló táncoktatásról beszélt. A számos díjat, köztük arany okleveleket nyert Napsugár és Szivárvány mazsorettcsoportok előadásához jó szórakozást kívánt. A jelzett csoportok csinos lányai a színpadnak térkővel burkolt előterén igen látványos, tartalmas műsort mutattak be, nagy tetszés közepette. A szünetekben a műsorvezetők ismertették az elért eredményeket. Előadásuk végén a vendégek nevében Macskinné Poór Erzsébet ajándékokat nyújtott át Ménesi Melindának, a Borostyán Egyesület alelnökének és Kocsis József alpolgármesternek, akik a kedvességet ugyancsak ajándékokkal viszonozták. Ezt követően a békéscsabai Tabán Táncegyüttes Farkas Tamás vezetésével tartott szemet, szívet gyönyörködtető táncbemutatót. Félórás műsorukban férfi szóló, illetve csoportban járt legényes táncok mellett népi játékokat felelevenítő táncokat, lassú páros és frisses, valamint leány táncokat láthattunk magas színvonalon. Utánuk a helybeli Kankalin néptánccsoport, Mészár Klementína betanításával somogyi táncokat adott elő, kitörő sikerrel. A továbbiakban a község Românaşul kiscsoportja mutatott be alföldi román táncokat szólóénekessel, Ioan Drăgan betanítása nyomán. A román táncosok számára fenntartott egy órában a Românaşuil nagycsoport, az Armonia népi zenekar kíséretével, Cristina Panda, illetve Marilena Cutcă szólóénekével Maros-völgyi táncokat adtak elő. Utánuk a Füzesgyarmati Kossuth Lajos Általános Iskola művészeti csoportja – Kiss Viktória betanításával és ismertetője nyomán – társasági táncokat adtak elő nagy sikerrel. A Kankalin néptánccsoport következett, Mészár Klementína koreográfiájára jobbágytelki táncokat adott elő. A délutáni programban, az Aradon közkedvelt Elisnek a színpadról diktált ritmusára a színpad előtt sok fiatal táncolta a zumbát. Pörkölt 300 embernek Közben a postakert egészét benépesítő kisütödék, büfék, illetve játszószerek szolgálták a közönséget. Közöttük találtuk meg Kurilla János helybeli mesterszakácsot és csapatát is, akik két jókora üstben, 40-40 kiló sertéshúsból főzték az ízletes pörköltet, egy üstben a burgonyát, több mint 300 ember számára Sebestyén János, Kurilla József, Lénárd Erzsébet, Zámbó Rita, illetve a felesége közreműködésével. Idén Németh Klaudia és csapata egy üst babgulyást is főzött. Mulatság késő éjszakáig Az esti program a Nóta tévéből ismert, Vidéki mulatós csapatának a fergeteges fellépésével folytatódott, utánuk az Esperaldo együttes mulattatta a közönséget késő éjszakáig. A X. Zimándújfalui Napok sikeréért köszönet illeti a fő szervezőt, a Borostyán Egyesület vezetőit és tagjait, akik ezúttal is össze tudták fogni a település magyarságát. Ezúttal is köszönetet mondanak a támogatásért a helybeli polgármesteri hivatalnak és a községi tanácsnak, a vállalkozóknak, illetve mindazoknak, akik a munkájukkal öregbítették a zimándújfalui vendéglátás hagyományát. Az elmúlt hét végi rendezvénysorozat feltette a koronát a helybeli a falunapok évtizedes sikertörténetére. Balta János, Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 20.Karácsonyi SzövétnekHallottam már róla, személyesen megtapasztalni nem volt lehetőségem, hogy Máramarosban, Budeşti és Kapnikánya között egy lejtős (vagy emelkedős, ahogy tetszik) útszakaszon felfelé, minden ismert fizikai szabálynak ellentmondva, dombnak folyik a kiöntött víz, felfelé, hegynek menet halad a sebességből kivett gépkocsi – olvasom Jankó András, a szemtanú Mármarosi útijegyzet c. írásában a Szövétnek decemberi számában. Ha semmi mással nem maradnék az aradi kulturális folyóirat legújabb számának elolvasásakor, akkor is megérné átböngészni a 40 oldalas kulturális szemlét. De távolról sem erről van szó: a Szövétnek lapszámról lapszámra mindig találni tartalmas, érdeklődésre méltán számot tartó cikkeket. Most, például, Szilvágyi Zsolt Istenkeresés a XXI. században c. írását („Valóban keresi minden ember Istent, még akkor is, ha ez a keresés nem is annyira tudatos számára?”), az Irodalom, művészet rovatban Böszörményi Zoltán Majoranna a tér tenyerén c. kötetének méltatását (dr. Brauch Magda), a legújabb Fecskés könyv bemutatásáról szóló rövid méltatást (Juhász Béla, a Szövétnek főszerkesztője több más írást is szignál a lapban), aradi szerzők (Szabó Péter, Grosz László, Regéczy Szabina Perle verseit), Fekete Réka Tóték c. drámájának (számomra meglepetésként ható) „próbanaplóját”, a kiváló magyarországi történész, Blazovich László tanulmányát az 500 éve Temesváron kivégzett Dózsa Györgyről, dr. Vajda Sándor cikkének 2. részét a levegő lovagjairól, azaz (magyar) harci pilótáiról az I. világháborúban, Matekovits Mihály (Tanárok a porondon), Piroska István (Goldis László gyermekkori világa), Piroska Katalin (Thália második otthona Aradon), Puskel Péter (Hátországi srapnelszilánkok), Horváth Csaba evangélikus lelkész (Karácsony), Réhon József (Az első és utolsó karácsony), a Fitoriné Rezik Julianna által közreadott, Rezik Károly neves aradi gordonkaművészről, továbbá Pásztai Ottó, Dr. Kövér Péter írásait. Aki hozzájut, olvassa el a Szövétnek legújabb számát. Érdemes! Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 29.Magas elismerés post mortem dr. Bárányi IldikónakDecember 27-én a temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban megemlékező gyászmisét tartottak a hat hónapja elhunyt dr. Bárányi Ildikó, a Temesvári Máltai Segélyszolgálat elnöke lelki üdvéért, és méltatták a máltai kereszt jegyében végzett áldozatos munkáját. A megemlékező misét ft. Szilvágyi Zsolt helyi plébános celebrálta, ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja és ft. Máthé Lajos újszentesi plébános jelenlétében. A templom padsoraiban az elhunyt családja mellett a szeretett orvosnő munkatársai, barátai, tisztelői is jelen voltak, és őszinte elismeréssel, hálás köszönettel adóztak emlékének. A gyászmise keretében ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja felolvasta Őfensége Fra. Matthew Festing, a Máltai Szuverén Lovagrend Nagymesterének határozatát, amelyben post morten a pro Merito Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó orvosnőnek, és amelyet Őexcellenciája Jakob Kripp báró, a Lovagrend romániai nagykövete juttatott el Temesvárra. Az érdemoklevelet az elhunyt leányának, Bárányi Ildikónak nyújtotta át ft. Szabó Péter kanonok, plébános. Az alábbiakban kivonatosan közzétesszük Francois Catto, a Máltai Lovagrend Romániai Szövetsége elnökének levelét. Az odaadás és önfeláldozás elismerésének jeleként, amellyel a rendünket szolgálta, H.M.E.H. Fra. Matthew Festing herceg és Nagymester határozata alapján a pro Meroti Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó Máriának. Az 1920-ban alapított pro Merito Melitensi érdemrend adományozásával a Lovagrend elismeri a személyes hozzájárulást és erőfeszítést, amely megbecsülést és tekintélyt hoz a Máltai Szuverén Lovagrendnek a világban kifejtett karitatív munkájában. (...) Ez alkalom arra, hogy felidézzük dr. Bárányi Ildikó Mária önfeláldozó életét és tevékenységét a Romániai Máltai Segélyszolgálat keretében, a Máltai Lovagrend jelmondatának szellemében: a hit védelme és a szegények szolgálata, jelentősen hozzájárulva a rend karitatív és szociális tevékenységéhez mindennemű megkülönböztetés és önérdek nélkül, ugyanakkor a keresztény értékek szellemében a fiatal nemzedékben is erősítve a karitatív lelkületet. A Máltai Lovagrend romániai karitatív tevékenysége megszervezésének kezdeteitől dr. Bárányi Ildikó, más hasonlóan kiemelkedő kezdeményezővel együtt, egy igazi országos szociális hálózat kiépítésén fáradozott, amely ma több mint 1200 önkéntest számlál a 26 fiókszervezetben. Dr. Bárányi Ildikó a Máltai Segélyszolgálat Romániában alapító tagja volt és több mint 20 éve a temesvári fiókszervezet elnökeként tevékenykedett. Emlékét hálás szívvel őrzik mindazok, akik az általa létrehozott és vezetett máltai központ és az ott működő létesítmények – a Szent János idősek szociális otthona, házigondozás, segélyosztó központ, szociális kantin és ételfutár szolgálat, szociális tanácsadás, ifjúsági csoport – kedvezményezettjei. Őszinte tisztelettel Francois Catto A Máltai Lovagrend Romániai Szövetségének elnöke * * * Az érte elmondott imákban és sokak emlékező szeretetében tovább él közöttünk dr. Bárányi Ildikó. Sipos Erzsébet Nyugati Jelen (Arad) 2015. február 20.Keresztülhúzott diáktervekAggasztja az erdélyi és partiumi diákokat, pedagógusokat a hír, miszerint ősztől megszűnhet a magyar nyelvű gyógyszerészképzés a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE). Bár ez a képzéstípus már korántsem olyan népszerű, mint az előző években, a vásárhelyi felsőoktatási intézmény vezetőinek a bejelentése számos diák terveit áthúzta. Sokan közülük külföldön folytatnák tanulmányaikat, mások kénytelenek a román nyelvű képzést választani. „Elkeserítő, ami történik, tanácstalanok vagyunk” – fogalmazott Barta Mónika csíkszeredai biológia szakos tanár, akit munkatársunk arról kérdezett, a székelyföldi városban tanuló végzősöket hogyan érintette Leonard Azamfirei rektor múlt heti bejelentése. A Márton Áron Gimnázium pedagógusa – aki rendszeresen részt vesz a MOGYE-re készülő helyi diákok felkészítésében – azt mondta, Hargita megye legnagyobb tanintézetéből hagyományosan sokan felvételiznek a MOGYE-re, és bár legtöbben az orvosi szakot választják, az idei végzős évfolyamból tudomása szerint 10-12 diák a magyar tannyelvű gyógyszerészeti szakra készül. „Ezek a végzősök legalább másfél éve készülnek a felvételire. Kiváló képességű, komoly gyermekekről van szó, akik rendszeresen tantárgyversenyeken vesznek részt, és akik előtt most bezárulni látszik a lehetőség, amiért már rég küzdenek” – mutatott rá a pedagógus. Barta Mónika elmondta, már tájékoztatta az érintett diákokat a vásárhelyi felsőoktatási intézmény terveiről, de még nem beszélték meg a diákokkal, hogy ez miként érinti őket, és mit tehetnének. „Míg nem születik végleges döntés az ügyben, nem is tudunk tanácsot adni a végzősöknek” – tette hozzá. Úgy véli, ez egyébként sem lesz könynyű, hisz ők kémiából készültek, és kevés más lehetőség nyitott előttük, esetleg vegyészmérnöki vagy kémia szakra mehetnének – említette Barta Mónika. Létfontosságú a magyar gyógyszerészképzés A Székelyföld számára létfontosságú, hogy Marosvásárhelyen legyen magyar nyelvű gyógyszerészképzés – mondta el megkeresésünkre Szabó Péter. A Kovászna Megyei Gyógyszerészkamara elnöke szerint a székely megyékben élő magyar fiatalok szempontjából is fontos, hogy a térségben működjön egy minőségi oktatást szavatoló egyetem, ahol anyanyelven sajátíthatják el a szakmát. „Azok a székelyföldi fiatalok, akik a gyógyszerészi hivatást választották, általában Marosvásárhelyre mentek tanulni, alapvető, hogy magyarul sokkal jobban megtanulhatják a mesterséget” – szögezte le Szabó Péter. A gyógyszerészkamara elnöke szerint olyan gyógyszerészekre van szükség, akik ismerik a magyar szaknyelvet, a betegekkel, orvosokkal is meg tudják értetni magukat. Irány külföld… „Nagyon rosszul érintenek engem a marosvásárhelyi gyógyszerészeti egyetem akkreditálása körüli gondok, mivel százszázalékosan biztos voltam eddig abban, hogy oda felvételizek” – nyilatkozta érdeklődésünkre Ludróczky Brigitta. A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzőse szerint amint megtudta, hogy problémák lehetnek az általa választott szakkal, úgy döntött, tájékozódik más lehetőségek felől. Mint elmondta, mivel magyar nyelven szeretne továbbtanulni, elsősorban a magyarországi egyetemek által nyújtott képzésekkel ismerkedik. Csalódottak a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákjai is. Van, aki úgy érzi, már nem lenne ideje megtanulni a román szaknyelvet, mások viszont hajlandóak románul is tanulni a cél érdekében. Mátéfi Gréta Tamara két éve döntött a patikusi pálya mellett, és elszomorítónak tartja a hírt, miszerint lehet, ősztől nem kezdheti el az ehhez szükséges képzést. „Sokat készültünk eddig a felvételire, feladatokat oldottunk meg. Elég nagy baj lenne, ha nem indulna magyarul a szak, mert nem tudom, akkor hová mennék. Ahhoz, hogy a román tagozatra felvételizzek, már nem lenne elég időm, hogy megtanuljam a szakszavakat. Második opcióm az orvosi egyetem” – fogalmazott a végzős. „Szomorú lennék és csalódott, ha nem indulna magyar nyelvű gyógyszerészeti szak idén – mondta Turós Gréta, aki nyáron döntötte el, hogy gyógyszerész szeretne lenni. – Ha nem lesz más választásom, a román tagozatra felvételiznék, mert eldöntöttem, hogy ezt a pályát választom. Tudom, hogy nehéz lenne, mert tizenkét évig magyarul tanultam, és a felvételire újra kellene tanulnom az anyagot”. Népszerűbb az orvosi A székelyudvarhelyi természettudomány szakirányú gimnáziumi osztályok diákjai körében az orvos- és a fogorvosképzés a legnépszerűbb – tudtuk meg a városi tanintézetek vezetőitől. A Tamási Áron Gimnázium igazgatója, Laczkó György munkatársunknak elmondta, korábban készítettek egy felmérést a diákok körében, eszerint jelenleg egyetlen végzősük sem választaná a gyógyszerészeti szakot Marosvásárhelyen. Hozzátette, ennek ellenére az előző években is bőven volt arra példa, hogy diákjaik közül sokan meggondolták magukat az utolsó száz méteren. Laczkó úgy véli, amennyiben megszűnne a magyar tannyelvű képzés, bizonyára sokakat eltántorítana a beiratkozástól. A Krónika által megkérdezett kolozsvári magyar diákoknak nem áll szándékukban Marosvásárhelyen tanulni, hiszen orvosi és gyógyszerészeti egyetem van Kolozsváron is, s ha mégis elhagynák a kincses várost, akkor külföldön tanulnának inkább tovább. Csete Melinda, a János Zsigmond Unitárius Kollégium 11. osztályos diákja lapunknak elmondta, számára kézenfekvőbb a szülővárosi opció. Hozzátette: a hétvégén egy biológia tantárgyversenyen nagyenyedi diákokkal beszélgetett a MOGYE helyzetéről. „Szóba került a jelenlegi helyzet is, a diákok többsége azt mondta: abban az esetben, ha nincs lehetőségük arra, hogy anyanyelvükön tanuljanak tovább, akkor inkább Kolozsvárra jönnek, mert úgy tudják a kolozsvári egyetem amúgy is színvonalasabb” – mondta a 17 éves diáklány. Amint arról beszámoltunk, jelen állás szerint a MOGYE nyáron száz helyre hirdet felvételit a gyógyszerészeti fakultáson a román tagozaton, és nem hirdethet felvételit a magyar gyógyszerészképzésre. Az intézményben évek óta konfliktusokat szül a magyar tagozat háttérbe szorítása, működésének akadályozása: jóllehet Vásárhelyen 1948 óta létezik magyar gyógyszerészképzés, csak ideiglenes akkreditációs kérelmet hagynának jóvá, míg a román szaknak végleges engedélyt kért a vezetőség. Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes szerint azonban az egyetem román vezetősége és a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség próbálja meg ellehetetleníteni a magyar gyógyszerészképzést. A volt rektorhelyettes elmondása szerint a román és magyar nyelvű képzés akkreditációs kérelme azonos, csak a dosszié fedőlapján ír mást. A felsőoktatási intézmény szenátusa egyébként hétfőn ülésezett, de megoldás helyett csupán két lehetséges megoldást vázoltak fel. Egyik esetben a magyar képzést a román keretében engedélyeznék, a másikban a magyar tagozat külön akkreditációt kaphatna, de – álláspontjuk szerint – ez kizárólag ideiglenes lehet. A magyar tanárok egyik lehetőséget sem fogadják el, ugyanis ezeket diszkriminatívaknak minősítik a magyar diákokra nézve. Szabó Béla tagozatvezető elmondta, a közös működési engedély csak egyfajta megtűrt státust szabna meg a magyar képzésnek. Az ideiglenes működési engedélyt pedig azért nem tartják elfogadhatónak, mert az egyetem vezetőségének az álláspontja szerint ez sem biztosítana önállóságot a magyar képzésnek, és a jelenlegi helyzethez képest is visszalépést jelentene. A szenátusi ülés után a magyar tagozat vezetősége arról határozott, hogy nyílt levélben fejtik ki álláspontjukat a minisztériumnak és az akkreditációs bizottságnak, és hivatalos állásfoglalásra kérik a hatóságokat. Furcsállják továbbá, hogy a MOGYE februári toborzó körútja kevés kivétellel elkerülte az erdélyi magyar középiskolákat, ellenben román és szász vidékeken meglehetősen aktív kampányt folytattak. Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
